A kormány a jövő évre 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a beruházások 6-8 százalékos bővülése mellett - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.

"Biztonság, igazságosság, bátorság"
Keresendő kifejezés:
A tervek szerint jövőre a magyar gazdaságban az ideinél mintegy 6-8 százalékkal több beruházás valósul meg, miközben a gazdasági növekedés előreláthatólag 4 százalék körül alakul. A jövő évi költségvetés tervezetét bemutató sajtótájékoztatón Veres János elmondta, az export jövőre várhatóan az ideihez hasonlóan 10-12 százalékkal bővül. Emellett jövőre 2 százalékos inflációval számolnak.
A pénzügyminiszter beszámolt arról is, hogy jövőre az államháztartás összes adó és járulékbevétele a GDP arányában 37,5 százalék lesz, szemben az idei évre kalkulált 38 százalékkal.
Veres János elmondta, a jövő évi költségvetés tervezete jövőre GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Hozzátette továbbá, hogy a konvergencia-programban vállalt kötelezettségnek megfelelően 2006-ban tovább csökken az államháztartás hiánya. Az idei évre 3,6 százalékkal számol a kormány. A pénzügyminiszter kijelentette, Magyarország 2006-ban jelentős lépést tesz annak érdekében, hogy 2010-ben biztonsággal bevezethető legyen az euró.
A tervezet szerint a keresetek reálértéke a termelékenységgel azonos ütemben, 3 százalékkal emelkedik. A kormány kezdeményezi, hogy 2006-ban a szakképzetlen munkáért fizetett minimálbér összege 63 ezer, a szakképzetteké 70 ezer, a felsőfokú végzettségűeké pedig 77 ezer forint legyen.
A tervezet szerint jövő januárban a nyugdíjtörvény előírásai szerint a várható nettó kereset és éves infláció átlagának megfelelően emelkednek a nyugdíjak, ami önmagában a nyugdíjak reálértékének 2 százalékos növekedését biztosítja. A nyugdíjak vásárlóereje azonban ennél gyorsabban, mintegy 4 százalékkal emelkedik.
A pénzügyminiszter szavai szerint jövőre a három heti helyett, már teljes egy havi nyugdíjat kapnak az idős emberek 13. havi ellátásként, az egy heti többlet pedig több mint 2 százalékos emelést jelent. Az ideinél összesen 165 milliárd forinttal több jövedelemhez jutnak a nyugdíjasok.
Prioritások
A tervezet szerint a felsőoktatás költségvetési támogatása 199 milliárd forintra nő jövőre. Az új felsőoktatási törvénynek megfelelően több, mint 10 százalékkal, 175 milliárd forintra emelkedik a felsőoktatási intézmények támogatása. Hasonló ütemben emelkedik a nem állami intézmények támogatása is, ami 13 milliárd forintra nő.
Veres János elmondása szerint 2006-ban 266 kilométer autópálya kerül átadásra, és ezzel négy év alatt csaknem megduplázódik Magyarország gyorsforgalmi úthálózata.
A jövő évi költségvetés tervezete szerint a családi támogatások egy gyermekre jutó havi összege az idei 12 200 forintról 13 800 forintra emelkedik. Az új családtámogatás összesen 338 milliárd forintot, vagyis mintegy 30 milliárddal több támogatást ad, mondta Veres János. A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint januártól a kétszeresére emelkedő, mindenkinek alanyi jogon járó családi pótlék lesz a gyermeket nevelő családok támogatásának fő eszköze.
A tervezet szerint a lakástámogatások összege jövőre 254 milliárd forint lesz, szemben az idei évi 247 milliárd forinttal.
A jövő évi költségvetés tervezetében 27 százalékkal nő az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege, és egy termelőre vetítve jövőre eléri a 2 millió forintot. A várhatóan 418 milliárd forintra emelkedő agrártámogatásból növekvő arányt tesz ki az unió alapjaiból érkező 250 milliárd forint támogatás.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.