Vágólapra másolva!
A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát (N&T) névadói, Nagy Péter és Trócsányi László 1991 őszén alapították, amely két évvel később New Yorkban nyitott fiókcéget magyar-amerikai jogi ügyletek vitelére. 1995-ben társultak a New York-i Coudert Brothersszel, ahol Nagy dolgozott közvetlenül a rendszerváltás után. A nemzetközi vállalati ügyek és a multinacionális cégek képviselete azóta is fő profilja az irodának, de magyar állami cégek és költségvetési szervek jogi képviselete sincs a látókörükön kívül.
Vágólapra másolva!

A Martindale-Hubbell nemzetközi jogászadatbázis szerint többek között az Antenna Hungária, a Paksi Atomerőmű, a Malév, a földművelési, a közlekedési minisztérium, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Szerencsejáték Rt. és az ÁPV Rt. is az ügyfeleik között van vagy volt. Ők képviselték ezen kívül a magyar államot az Orbán-kormány idején zajló metróperben, illetve jelenleg, a Postabank egykori könyvvizsgálói elleni eljárásban.

Az utóbbi ügyet az iroda részéről 2001-ben még Rusznák Tamás, az Állami Bankfelügyelet korábbi elnöke vitte (Rusznák azóta már nincs a cégnél). Ma Bogdán Tibor, az N&T ügyvezető igazgatója vezeti a Postabank-ügyön dolgozó teamet - ő a rendszerváltás időszakában igazságügyminiszter-helyettes, az Antall-kormány idején pedig a tárca közigazgatási államtitkára volt. Szintén ő vezeti jelenleg az új médiatörvény tervezetén dolgozó ORTT-szakbizottságot is.

2000 óta az iroda munkatársa továbbá a frissen hivatalba lépett köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László is, aki az N&T honlapjának tanúsága szerint új megbízatásának időtartamára fizetés nélküli szabadságot vett ki.

Trócsányi Lászlót, aki 1985 óta ügyvédi munkája mellett csak tudományos tevékenységet végzett, 1993-ban a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként nem választották meg ombudsmannak. Később mégis bekerült a közhatalmi szférába: 2000 és 2004 között a brüsszeli nagyköveti posztot töltötte be.

Az N&T a vezető nemzetközi irodák egyike, és díjazása is ehhez igazodik: az iroda a Nemzeti Autópálya Rt.-nek például - a közreműködő ügyvéd személyétől függően - 90-480 eurós óradíjat számít fel a szerződés nyilvános adatai szerint.