Nagy forgalom mellett újabb csúcson a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 22 368,6 ponton zárt pénteken. A kötések összértéke meghaladta a 46 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Ismét történelmi csúcsot döntött a budapesti tőzsde. A BUX-index 517,45 pontos, 2,37 százalékos emelkedéssel pénteken 22 368,58 pontig emelkedett. A részvénypiac forgalma kiugróan magas, 46,5 milliárd forint értékű volt. A vezető részvények jelentősen drágultak az előző napi záráshoz képest. A legnagyobb forgalma a Molnak és az OTP-nek volt, az olajrészvényre 18,3 milliárd, a bankpapírra 17,1 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. Napközben egyébként 959 pontos pluszban is volt a BUX, az index a legmagasabb értékét 22 810 ponton érte el.

A Mol napközben 24 445 forintig is drágult, ami új árfolyamcsúcs a papír tőzsdei történetében. A Richter ennél is jobban, 5,28 százalékkal, 1695 forinttal emelkedett, és 33 795 forintot ért a nap végén. A papír napi legmagasabb és egyben történelmi csúcsot jelentő árfolyama 34 000 forint volt, forgalma pedig 5,4 milliárd forintot tett ki. A kisebb papírok indexe, a BUMIX 14,11 ponttal, 0,80 százalékkal emelkedett, 1770,04 pontra nőtt az értéke.

Szakértők szerint az erős vételi nyomás jelentős részben egyetlen brókercég megbízásai nyomán alakult ki, az összes forgalom mintegy egynegyedét ennek a cégnek az üzletkötései adták. Elemzők úgy vélik, a jelek szerint újabb befektetési hullám érkezett a régióba, illetve a Budapesti Értéktőzsdére. És miután eladók nem nagyon vannak a piacon, az emelkedés várhatóan hétfőn is folytatódik. Az erősödést a Mol és az OTP esetében alátámasztották az akvizíciókról illetve olajkutatásról szóló kedvező vállalati hírek is. A Richter több mint öt százalékos drágulása pedig valószínűleg a vételi nyomással magyarázható, az említett nagy vásárló megbízásai valószínűleg a négy legnagyobb papírra koncentrálódtak.