Drágul a cigaretta, a gyártók még lobbiznak

Vágólapra másolva!
Nem tűnik lefutottnak a cigaretta jövedéki adójának 7,5 százalékos emelése, a gyártók még tárgyalnak a kérdésről a kormányzattal. A kormány adócsomagja szerint ilyen mértékű adóemelés átlagosan 6,8 százalékkal növelheti a hazai cigaretták fogyasztói árát - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A gyártók - érdekvédelmi szervezetükön keresztül - még tárgyalnak a kormányzattal a jövedéki adó jövő évi alakulását illetően, de a tervezett mértékű adóemelés átlagosan 6,8 százalékkal emelheti a cigaretták árát. A kisebb gyártók ennek megfelelő adónövekedéssel számolnak, ám a legnagyobbak lobbi-erején múlhat, mennyivel kell majd többet fizetni jövőre a cigarettáért.

A 7,5 százalékos jövedékiadó-emelés egyébként több márka esetében a fogyasztói ár 2004-es szintre való visszatérését jelentené. Emlékezetes, hogy tavaly év végén a legnagyobb gyártó árversenybe kezdett, néhány márkájának árát több mint 10 százalékkal mérsékelte, s ezt a lépést hamarosan több cég is követte.

A nagyok lobbija vélhetően nem csak az adóemelésekre koncentrálódik, Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség főtitkára ugyanis néhány nappal ezelőtt egy dohánytermelői konferencián azt hangsúlyozta: el kellene gondolkodni a derogációs időszak 2011-re történő kitolásán. Magyarország 2008-ig kapott haladékot arra, hogy a cigarettatermékek jövedéki adóját az uniósra, vagyis ezerszálanként 64 euróra, dobozonként tehát átlagosan 320 forint körüli szintre emelje. Ehhez 2008-ra a közkedvelt márkák árának 560 forintra kellene emelkedniük, miközben ezen termékek ára jelenleg átlagosan 400 forint körül mozog.

Az árak növekedése a feketepiac élénkülésével jár. Az elmúlt időszak drasztikus jövedékiadó-növekedése miatt a legális piac 6 milliárd szállal csökkent, miközben a megfigyelők 4-6 milliárd szálas feketepiacról beszélnek. Ez nagyjából 40-50 milliárd forintos adóbevétel-kiesést jelent, mások viszont a 75 milliárdos kárt sem tartják kizártnak.

Több mint másfél éve nem emelkedett a cigaretta jövedékiadó-tartalma. Az utolsó emelés 35 százalékos volt, amely mind abszolút értékben, mind volumenben sokkal erősebb volt a mostani 7,5 százaléknál.

A Pénzügyminisztérium tervei szerint az úgynevezett sodródohány közterhét a cigaretta jövedékiadó-emeléséhez igazítanák. Emellett a pipadohány adóját 23 százalékkal emelnék, amely a kisebb gyártók szerint elfogadható mérték.