Az olajár azonnal reagál Rita gyengülésére

Vágólapra másolva!
Az európai részvénypiacok pénteken várhatóan némi emelkedéssel nyitnak az utóbbi napok lejtmenete után, mert a legújabb jelentések szerint a Rita hurrikán ereje fogyatkozni látszik a Mexikói-öbölben és a vihar valószínűleg elkerüli a texasi olajipari berendezéseket. Az olaj ára péntek reggel már csökkent. Ugyanakkor az amerikai energiaügyi miniszter csütörtök este még azt közölte, hogy a Rita hurrikán a következő hetekben fennakadást okoz a benzinellátásban.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi hírek szerint gyengülő és irányt változtató Rita hurrikán a következő 1-3 hétben fennakadást okoz majd a benzinellátásban - jelentette be Sam Bodman amerikai energiaügyi miniszter. Az amerikai benzinpiac nagyobb mértékben függ majd az üzemanyagimporttól, de hogy ez pontosan mennyi ideig tart, még nem lehet tudni - tette hozzá .

Texas államban legalább 12 olajfinomító, Louisiana államban egy olajfinomító teljesen leállt, további négy a szokásosnál kisebb kapacitással üzemel. Ezen kívül a három héttel ezelőtti Katrina hurrikán miatt négy olajfinomító még nem is indította újra a termelést. A Katrina és a Rita hurrikánok miatt jelenleg az amerikai olajfeldolgozói kapacitás 28 százaléka áll.

A miniszter jelezte továbbá, hogy az amerikai kormány szükség esetén kész további kőolajat eladni az olajfinomítóknak a stratégiai olajtartalékból, miként azt a Katrina hurrikán után is tette.