Jelentősen drágulhatnak a biotermékek

Vágólapra másolva!
A következő három évben akár húsz százalékkal is drágulhatnak az élelmiszer- és takarmánytermékek, ha az EU ragaszkodik a genetikailag módosított termékek és összetevők (gmo-k) kizárásához. Magyar vélemény szerint a környezettudatos vásárlók hajlandók többet fizetni a minőségért.
Vágólapra másolva!

A genetikailag módosított termékek és összetevők kivédésére hivatott közösségi politika egyre többe kerül az Európai Uniónak - írja a Világgazdaság. Egy angol tanulmány becslése szerint a következő 1-3 évben akár 20 százalékkal magasabb árakat eredményezhet ez a politika az élelmiszer- és takarmánypiacon. A génmódosított és a nem génmódosított összetevők közötti árkülönbség szintén növekedni fog. Ennek feltartóztathatatlan következménye lesz az előállítási költségek emelkedése olyan alapvető termékeknél, mint a hús, a tej, és a tejtermékek. A gyártókat tömörítő Mezőgazdasági Biotechnológia Európában (ABE) szervezet véleménye szerint, a fogyasztóknak csak ritkán nyílik lehetősége a génkezelt és nem génkezelt termékek közötti választásra.

Valóban drágábbak lehetnek a biotermékek, mint a konvencionálisak, és még inkább, mint a génmódosítottak - erősítette meg lap értesülését Akácz Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) illetékes főosztályvezető-helyettese. Ennek alapvető oka a járulékos költségek emelkedése, ám a környezettudatosság alapján választó fogyasztó a minőségért hajlandó megfizetni a magasabb árat. Például egy kilogramm konvencionális módon előállított méz ezer, a biováltozata pedig 1600 forintba kerül, és mindkettőnek van vevője a piacon. Fontos a pontos címkézés: 0,9 százalékos küszöbérték felett fel kell tüntetni, hogy az adott termék maga gmo, vagy ilyen összetevő(ke)t tartalmaz.

Azzal is fontos tisztában lenni, hogy amit az EU a genetikailag módosított termékek/összetevők esetében engedélyez, az automatikusan érvényes a tagállamokban - hívta fel a figyelmet a FVM illetékese. Ezenkívül rendkívül sürgős, hogy Magyarországon is elkészüljön a törvényi szabályozás, amely pontosan rögzíti a gmo-k esetleges termesztésével kapcsolatos nemzeti szabályokat.