Drágul a gáz a nagyfogyasztóknak

Vágólapra másolva!
Novembertől 19 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztóknak. A családoknak nem drágul a gáz, és az óvodáknak, iskoláknak, kórházaknak sem kell többet fizetni.
Vágólapra másolva!

A lakosság által fizetett gázárak nem emelkedhetnek, az erről szóló rendeletek a napokban jelennek meg - erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt szombaton az MSZP választmányi ülésén. Az RTL Klub információi szerint az új rendeletek tartalmazzák majd, hogy a nagyfogyasztóknak 19 százalékkal drágul a gáz november elsejétől. A hírt a kormányszóvivő is megerősítette.

Ez azonban semmilyen módon nem érinti a lakosságot, és nem érinti a kulturális, szociális, egészségügyi és oktatási intézményeket sem, amelyek legyenek akár önkormányzati, akár állami fenntartásúak - mondta Batiz András, kormányszóvivő.

Nem drágul a gáz a 3000 köbméternél többet fogyasztóknak sem, vagyis a nagycsaládosokat sem érinti az emelés. A világpiaci árak emelkedését a kormány a nagyfogyasztókkal fizetteti meg. Az idén már harmadszor. A mostani 19 százalékos emelés előtt augusztusban, azelőtt pedig januárban emelkedett a gáz ára például a pékeknek, vagy a nagy gyáraknak. Kérdés persze, hogy a magasabb gázárat át akarják-e és át tudják-e majd hárítani a vásárlókra.

A gazdaságkutatók egyébként előre jelezték: 15-20 százalékos áremelésre mindenképp szükség lesz.