Fizetni kell szerdáig az evásoknak

Vágólapra másolva!
Október 12-ig, azaz szerdáig kell befizetni az ezévi utolsó egyszerűsített vállalkozói adó (eva) előleget. A költségvetése ezen a címen 75,3 milliárd forintot tervezetek be, aminek a 88 százalékát már előző befizetéskör teljesítették az átalányadózok. 
Vágólapra másolva!

Az egyszerűsített vállalkozói adó címén a központi költségvetésnek júliusban 21,6 milliárd forint bevétele keletkezett, mely 3,6 milliárd forinttal elmaradt a hónap elején prognosztizált 25,2 milliárd forintos adóbevételtől. Az adózók 2005. júliusában az előző év azonos hónapjához képest 4,4 milliárd forinttal, 25,8 százalékkal több egyszerűsített vállalkozói adót fizettek. Az év első hét hónapjában realizált adóbevétel elérte az éves előirányzat 88 százalékát.

Tavaly 67 milliárd forint adót fizettek az evás vállalkozások, míg 2003-ban, az indulás évében 31 milliárd forintot.

Ebben az évben már mintegy 100 ezer egyéni és társas vállalkozó működik az eva szabályai szerint, számuk tavaly 82 000, 2003-ban 59 000 volt