Mérsékelt forgalom, erősödő forint

Vágólapra másolva!
Hétfőn a forint egész nap erősebb volt a bankközi devizapiacon, mint pénteken. Az eurót 251,60/70 forinton jegyezték, ami több mint egy forinttal gyengébb a 252,80/90 forintos pénteki árfolyamnál.
Vágólapra másolva!

A forint 43 bázisponttal 10,88 százalékra erősödött az ingadozási sáv erős oldalán. A hét első napján a régióban nyoma sem volt a múlt hét második felében tapasztalt tőkekivonásnak, a mérsékelt forgalomban az eurót 251,40 és 252,75 forint között jegyezték.

Üzletkötők szerint nem kizárt, hogy a jövő évi költségvetés kiadási oldalát, valamint az euró 2010-es bevezethetőségének gazdasági prioritását deklaráló koalíciós megállapodás délelőtti híre kedvezően befolyásolta a magyar valuta kurzusát. A piacon úgy vélik, hogy kedden is 251,30 és 252,50 forint között marad az euró.

A dollár gyengült a nemzetközi piacokon az euróval szemben, a Budapesten délután jegyzett 209,30/40 forintos árfolyam egy forinttal maradt gyengébb a péntek délután jegyzett 210,25/45 forintnál.

Az állampapírok másodpiacán is megjelentek a vásárlók, az egy évnél rövidebb lejáratokon 4-6 bázisponttal, a hosszabbakon 8-10 bázisponttal zsugorodott referenciahozam. Délután 6,45-6,50 százalékos referenciahozamra lehetett 1, 3, 5, 10 és 15 éves államkötvényhez jutni.