EU-figyelmeztetés a termékdíj-törvény miatt

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztető levelet intézett a magyar kormányhoz, mivel a termékdíj-törvény legutóbbi módosítása előtt elmulasztotta a jogszabály előzetes uniós egyeztetését.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztető levelet intézett a magyar kormányhoz, mert a termékdíj-törvény legutóbbi módosítása előtt elmulasztotta az úgynevezett notifikációs eljárást, a jogszabály előzetes uniós egyeztetését - közölte az Italdoboz-gyártók Európai Szövetsége kedden.

A szövetség vezetésével a termékdíj törvény 2004. évi módosítását követően több szakmai szövetség is az EU-hoz fordult a törvény és végrehajtási rendeletei formai és tartalmi hiányosságainak orvoslása érdekében - áll a szövetség közleményében.

Az Italdoboz-gyártók Európai Szövetsége közleményében felveti: az uniós eljárás alapján az is előfordulhat, hogy a jogszabály nem lesz alkalmazható. Ez szerintük felveti egy új, a piaci szereplők egyikét sem diszkrimináló jogi keretrendszer megteremtésének lehetőségét, amely megfelel az egyenlő elbánás és arányosság európai alapelvének, és amely a termékdíj rendszerre jellemző bürokratikus és kaotikus állapotok megszüntetéséhez vezethet.

A szövetség emlékeztet arra, hogy a gazdaság különféle szektorainak vállalatait tömörítő szervezetek nem csupán a notifikáció elmaradását nehezményezték, hanem a törvény diszkriminatív jellegét is, pontosabban azt, hogy nincs összhangban az EU-nak a szabad piacra és a termékeknek az Unión belüli szabad mozgására vonatkozó alapelveivel.

Úgy vélik, hogy a törvény hátrányos a gazdaság szereplői és végső soron a fogyasztók számára, hogy a vállalatokra rótt jelentős adminisztratív és pénzügyi teher, továbbá az egymásnak ellentmondó szabályok még a jelentősebb cégek számára is szinte lehetetlenné teszik a jogszabály betartását. Mindeközben a jogszabály szem elől téveszti azt a gazdaság szereplői által is osztott célt, amely szerint a felhalmozott hulladék mennyiségének csökkentése, a hulladék feldolgozása vagy újrahasznosítása a lehető legteljesebben megvalósulhasson.