Minden nyolcadik italautomatának híg a leve

Vágólapra másolva!
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) ellenőreinek tapasztalatai szerint majdnem minden nyolcadik fogyasztó az előírtnál hígabb üdítőitalt kap az ital-automatákból.
Vágólapra másolva!

A FvF tájékoztatása alapján a társaság által végzett ellenőrzések során a fogyasztás helyén ital-automatával előállított üdítők szárazanyag-tartalma 12 százalékban nem felelt meg az előírásnak.

A közlemény szerint a vizsgálatot 2005. január és június közötti időszakban végezte el az FVF. Összesen 51 vendéglátóegységben 120 mintát vettek, amelyből 14 italminta szárazanyag-tartalma tért el a gyártmánylapokban rögzített értéktől.

A Coca-Cola kivételével mindegyik terméknél előfordult minőséghiba. Legnagyobb arányban a 7UP-ok és a Mirindák esetében, ahol minden második, a Pepsi Colák közül minden ötödik minta kifogásolható.

A palackozók szerinti csoportosításban a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft.-nél 87 mintából 4 minta, a FÁÜ Rt. 33 vizsgált mintája közül 10 termék volt kifogásolt. Az 51 üzletből 11-ben szolgáltak fel alacsonyabb szárazanyag-tartalmú, hígabb üdítőitalt.

Összehasonlításra a palackozó üzemek adott termékeinek gyártmánylapján előírt vízben oldható szárazanyag-tartalmat vették figyelembe, mert a licenc-termékek esetében nem lehet eltérés a palackozott és az automatában előállított termékek között.

A vizsgált üdítőital-automaták döntő többsége a palackozó üzemek tulajdonában van, ők vállalják a karbantartást, az előírt üdítőital minőség beállítását, és a megfelelő mennyiségű üdítőital sűrítmény biztosítását.

A vizsgálat lezárásáig több gyártó és forgalmazó írásban jelezte, hogy a hiba kijavítását elrendelte, és a jövőben az előírásoknak megfelelően állítja elő illetve forgalmazza termékét - áll a közleményben.