Kedvezményeső a kötelező piacán

Vágólapra másolva!
A tavalyinál is bonyolultabb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifarendszerrel rukkoltak elő az idén a biztosítók. A választásban a döntő az lehet, ki, hol tud több kedvezményt elérni, ehhez azonban érdemes az interneten elérhető díjkalkulátorokat használni. A maximális bónusz egyébként elérheti a 45 százalékot.
Vágólapra másolva!

Egyszerűbb online kötések











A polgári törvénykönyv módosításával 2005 január 1-től az online szerződéseknél az autótulajdonosoknak elegendő faxon eljuttatni a biztosítási alkuszhoz a megbízást, sé nem szükséges azt postán feladni. E megbízás alapján pedig a felmondástól, az új szerződés megkötésén át a kártörténeti igazolást is beszerezheti az online alkusz.

A tavalyi év volt az első, amikor kedvezmények száma, az engedmények volumene jelentősen megnőtt, melynek az lett a következmény, hogy az alapdíjak önmagukban összehasonlíthatatlanokká váltak. Az idén közzétett jövő évi tarifák esetében is ennek a tendenciának a folytatását tapasztalhatjuk, és most már biztosan állítható nincs átlagos díj - mint ahogy egyébként átlagos ügyfél sem létezik. Az alapdíjak, standard összevetése tehát értelmetlenné vált, mivel a végleges, ténylegesen fizetendő díj végső soron attól függ, hogy személyre szabottan melyik biztosítónál tudjuk maximalizálni a kedvezményeket - mondta el az [origo]-nak Haraszti Zsolt, a Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatója.

Éles piaci versenyre és reklámözönre számíthatunk

Az elkövetkező hónapban valószínűsíthetően számos helyen lehet majd találkozni a különböző biztosítótársaságok reklámjaival, amin fontos üzentként szerepel majd, hogy 38 százalékos, 45 százalékos vagy 20 százalékos kedvezményt kínálnak díjaikból. Haraszti Zsolt szerint azonban hasznos lehet, ha az autósok nem elsősorban a reklámokból tájékozódnak, hisz egyáltalán nem mindegy az a tény, hogy a csábító kedvezményeket milyen alapdíjból, és milyen követelményeknek való megfelelés esetén kapható meg.

Az online alkusz nemcsak olcsóbb, de kényelmesebb is

A díjak, és reklámok dzsungelében nagyon nehéz lesz eligazodni. A megoldás szállítója az alkusz, elsősorban az online alkusz lehet. Az online kötelező díjkalkulátor néhány perc alatt kiszámolja az összes biztosító (már 12 van) ajánlatát, természetesen minden igénybe vehető kedvezménnyel, így könnyen, gyorsan és biztonságosan tudunk racionális döntést hozni.

Ráadásul az internetes biztosításkötést ma már 5 biztosítótársaság (Union, MÁV, Allianz, TIR, OTP-Garancia) díjazza extra, az "offline" kedvezményeken felüli online kedvezménnyel, melynek mértéke 5-30 százalék között mozog.