A Mol jelentése lehúzta a részvényárakat

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,62 pontos, 1,47 százalékos csökkenéssel, 20.354,09 ponton zárt pénteken.
Vágólapra másolva!

A részvénypiacon 30,44 milliárd forint értékben születtek üzletek, a legnagyobb forgalma a Molnak és az OTP-nek volt. A vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az esés nem volt meglepő, a Mol péntek reggel közzétett gyorsjelentése ugyanis alulmúlta a piaci várakozást, így várható volt a papír árának csökkenése. Az OTP piacán a hétfői jelentés előtt "long pozíciókat" zártak a befektetők, ezért csökkent a papír ára, a többi részvénynél azonban nem volt indokolható az esés - fejtette ki az elemző. Megjegyezte, hogy a jövőre nézve jó kilátásokkal rendelkező Egis és BorsodChem árfolyama pozitív pályán mozgott.

Suppan Gergely szerint a jövő hét elején az OTP gyorsjelentése eldöntheti a piac irányát. Amennyiben a pénzintézet eredménye is csalódást kelt, úgy tovább folytatódhat a piac visszaesése, ellenkező esetben viszont korrigálhatnak fölfelé az árfolyamok.

A Mol árfolyama 700 forinttal, 3,72 százalékkal 18.100 forintra esett, az olajrészvényre csaknem 14 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az OTP 29 forinttal, 0,4 százalékkal gyengült, 7.200 forinton zárt, forgalma 12,4 milliárd forint volt. A Richter papírok 36.800 forintot értek a kereskedés végén, 170 forinttal, 0,46 százalékkal kevesebbet, mint csütörtökön záráskor, 2,1 milliárd forint értékben forogtak. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 10 forinttal 19.460 forintra erősödött, 290 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom részvények ára 24 forinttal, 2,39 százalékkal 980 forintra csökkent, forgalmuk meghaladta az egymilliárd forintot. A BorsodChem 39 forintos, 1,67 százalékos erősödéssel 2.368 forinton zárta a kereskedést.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 12,49 ponttal, 0,73 százalékkal 1.703,78 pontra gyengült.