Vágólapra másolva!
A jövő évre tervezett magyarországi adómódosítások iránya megegyezik az OECD-országokban tapasztalható trenddel - mondta Jeffrey Owens, a legfejlettebb gazdaságú országokat tömörítő OECD Adópolitikai és Igazgatási Központjának igazgatója.
Vágólapra másolva!

Jeffrey Owens szerdán, Budapesten egy megállapodás aláírását követően helyesnek nevezte a magyar adórendszer változási irányát. Külön kiemelte a személyi jövedelemadó legfelső kulcsának csökkentését. Az igazgató ugyanakkor hozzátette: erősíteni kell az adózási fegyelmet az igazságosabb adóterhelés érdekében és folytatni kell az adórendszer egyszerűsítését.

A bruttó hazai termékhez viszonyított adóbevételeket tekintve Magyarország 2002-ben közelített az OECD-országok átlagához, a forgalmi adó legfelső kulcsának mértéke azonban az egyik legmagasabb volt. Csak Svédország és Dánia alkalmaz a magyarországinál nagyobb felső adókulcsot a tömörülés tagországai közül.

A magyarországi társasági adó szintje azonban az egyik legalacsonyabb az OECD-országok közül. Az elmúlt mintegy 30 évben Magyarországon az adóterhelés jelentősen csökkent a GDP százalékában, míg az OECD-országok többségében nőtt.

Jeffrey Owens Budapesten megállapodást írt alá Veres János pénzügyminiszterrel, arról, hogy Magyarország részt vesz az OECD multilaterális adóügyi programjának végrehajtásában. A megállapodás célja, hogy a szakemberek megismerhessék a világon széleskörűen elfogadott és alkalmazott szabályokat és megvitathassák az alkalmazással kapcsolatos problémákat. Az OECD és a Pénzügyminisztérium 1992 óta működtet adózási oktatási központot Magyarországon, és a megállapodás aláírásával a központ tovább folytatja munkáját.