Oroszország több vezető cégének a részbeni privatizálását tervezi - jelentette be szerdán a Németországban tartózkodó orosz gazdasági miniszter. A várakozások szerint az ezekből származó bevétel eléri a 33 milliárd dollárt.
A tervek szerint 15 milliárd dollár bevételt eredményez az állami Rosznyefty részbeni eladása részvénykibocsátás révén - mondta German Gref gazdasági miniszter. Kormányzati illetékesek korábban a cég 49 százalékos eladásáról beszéltek. Gref most nem beszélt az értékesítésre kerülő hányadról, ugyanakkor azt mondta, hogy az orosz piacokon 3-4 milliárd dollárnyi részvény értékesítésére látnak lehetőséget, így a fennmaradó részvényeket külföldi, köztük a londoni értékpiacon adják el.
Gref várakozása szerint a Rosznyeftyen kívüli jövő évi privatizációs bevétel 17-18 milliárd dollár lesz. Elmondta, hogy a második legnagyobb orosz bank, a Vneshtorgbank 20 százalékát értékesítik, majd később várhatóan további 30 százalékát. A Vneshtorgbank a közelmúltban jelentette be, hogy több nyugati bankot kíván megbízni azzal, hogy segédkezzenek az egy éven belül történő részvénykibocsátásában.
Gref reményei szerint 2006 második felében értékesítik a Szvijazinveszty távközlési céget. Ebből Leonyid Reiman orosz távközlési miniszter szeptember végén 3 milliárd dollárt meghaladó bevételt várt.
A kormány a tervek szerint a Szvijazinveszty 75 százalékát mínusz egy részvényét értékesíti. Ehhez azonban Putyin elnök külön engedélyére is szükség lesz, miután jogilag rendezik a cég biztonsági szerveknek nyújtott szolgáltatásait.
Az orosz kormány 1997-ben 25 százalékot és egy részvényt már eladott a Szvijazinvesztyből, Soros György egyik befektetési alapjának, 1,87 milliárd dollárért. Soros ezt később élete legrosszabb befektetésének minősítette, és tavaly sikerült túladnia rajta 625 millió dollárért.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.