Surányi: Ne rohanjunk az eurózónába

Vágólapra másolva!
Az euró bevezetése nélkül is rendbe kell tenni az államháztartást, a folyó mérleget - mondta Surányi György. A jegybank volt elnöke szerint tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit.
Vágólapra másolva!

Ne rohanjunk az eurózónába, mert az a magyar gazdaság mostani fejlettségi szintjén jelentős növekedési áldozatokkal járhat. Az euróbevezetésre való felkészülés nélkül is minél előbb rendbe kell tennie az országnak az államháztartását, csökkentenie kell az államháztartási deficitet, a folyó fizetési mérleg hiányát, mert a jelentős ikerdeficit hosszabb távon negatívan hat az ország növekedési kilátásaira, rontja Magyarország befektetői megítélését - hangsúlyozta Surányi György, a CIB Bankcsoport elnöke, a Banca Intesa közép-kelet-európai régiójának vezetője csütörtökön.

Surányi György az elmúlt tíz év magyarországi gazdasági folyamatait elemezve két részre tagolta a hazai fejlődést. Míg 1995-2000 között a főbb vonásokat tekintve az erőteljes gazdasági növekedés, a csökkenő munkanélküliségi ráta, valamint az államháztartás és különösen a központi költségvetés javuló pozíciója mellett a mérséklődő pénzromlási ütem jellemezte az országot, addig 2000-től napjainkig változott a trend: az előzőeknél nagyobb költségvetési deficit enyhén növekvő munkanélküliségi rátával társult, és az előző öt évhez képest lassuló gazdasági bővülés volt tapasztalható.

Az elmúlt öt év során csupán a mérséklődő infláció mondható tartósan pozitívnak. Ezzel együtt a volt jegybankelnök megjegyezte, hogy ő csak azt a csökkenő inflációt tartja egészségesnek, amely mögött kellően stabil, egészséges gazdasági háttér, jónak mondható makrogazdasági fundamentumok állnak, ez azonban nem mondható el a mostani csökkenő infláció mögötti gazdasági teljesítményről.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén tartott előadásában - a nyugat-európai példákat is áttekintve - feltette azt a kérdést is: van-e élet az euróklubon kívül. Miközben Dánia, Svédország a gazdasági mutatóit, teljesítményét tekintve csatlakozni tudna az euróövezethez, a két ország kívül maradt, de gazdasági növekedési rátája, illetve folyó fizetési mérlegének számai, államháztartási pozíciója jóval kedvezőbbek, mint az egyébként eurózónát alapító Németország hasonló mutatói - elemezte Surányi György a helyzetet.

A maastrichti kritériumok, a Stabilitási és Növekedési Egyezmény előírásai napjainkra megérettek a változásra.

Surányi György véleménye szerint a csatlakozó országok számára az euró bevezetése jól felfogott érdek, azonban megítélése szerint nem a nominális konvergenciára, vagyis a maastrichti előfeltételek számainak mielőbbi teljesítésére kell a hangsúlyt helyezni, hanem a reálkonvergencia megvalósítása, a gazdasági fejlettség növelése kell, hogy a fókuszba kerüljön.

"Tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit. Ha ugyanis túl gyorsan, túl korán és különösen szigorú fiskális és monetáris feltételek között lépünk be az európai monetáris unióba, az nem hoz majd gazdasági növekedési többletet, épp az ellenkezője lesz a valódi hatás" - hangoztatta a volt jegybankelnök.