Jegeli politikai ambícióit Csányi

Csányi Sándor választása: nem indul el az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a 2006-os parlamenti választásokon. Információink szerint néhány hónapos töprengés és tájékozódás után nyár végén döntött, végleg letesz arról, hogy valaha Magyarország miniszterelnöke legyen.

A háttérbeszélgetéseink során megkérdezett, Csányi Sándorhoz és a történet többi főszereplőjéhez közel álló üzletemberek, politikai elemzők és politikusok - pártállásra való tekintet nélkül - egyetértenek abban, hogy a jelenlegi politikai felállással az ország a szétesés felé tart, a helyzet gazdasági és morális értelemben egyaránt fenntarthatatlanná válik. Mégis esélytelennek látják, hogy jövő tavaszra egy olyan harmadik erő jelenjen meg a színen, amelyik hitelesen és eredményesen kínál alternatívát a két nagy párttal szemben.

Erre valamikor a 2010-es választások előtt kerülhet sor, de színrelépése függ attól, hogyan játszik az újraosztott lapokkal a jövő nyáron hivatalba lépő kormány és ellenzéke. A jelenlegi politikai patthelyzetnek ugyanis lélektanilag is logikus következménye, hogy sokan valamilyen, eddig a politika színpadán ismeretlen"erős ember" felbukkanását várják, aki rendet tesz az ország háza táján.

Idén tavasszal furcsa forgalomra figyeltek fel az OTP Bank Nádor utcai székházában: politológusok és politikai elemzők csapata rendszeresen látogatta az elnök-vezérigazgató Csányi Sándort második emeleti irodájában. Az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere, Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke és Giró-Szász András ügyvezető igazgató vezetésével négy-öt szakértő tartott megbeszéléseket, de időről időre konzultációk folytak Török Gábor politológussal, a Vision Consulting ügyvezetőjével is.

A "századvéges" csapathoz közel álló egyik forrásunk szerint a találkozóikon nem csupán stratégiai beszélgetéseket folytattak, de döntés született arról is, hogy - a Tárkival közös havi lekérdezésen kívül - részletes felmérést végeznek a politikai közvélemény-kutatásokban csak "bizonytalanokként" vagy válaszmegtagadókként" minősített réteg összetételéről, véleményéről és lehetséges preferenciáiról, a két nagy politikai párton kívüli harmadik erő megjelenésének fogadtatásáról. (A Gallup legutóbbi felmérése szerint a választókorú népesség 17 százaléka nem szavazna, 24 százalékuk pedig nem válaszol a kérdésre, ez összesen mintegy 2,5 millió ember.) Ezeknek a kutatásoknak fontos célja volt, hogy képet kapjanak Csányi politikai elfogadottságáról: a választók miként vélekednének a sikeres üzletember politikai szerepvállalásáról. A felmérések eredménye pozitív lett, információink szerint "Csányi ismertsége és elfogadottsága közel azonos Gyurcsányéhoz és Orbánéhoz", így különböző forgatókönyvek készültek arról, hogyan kellene a gyakorlatban is menedzselni a bankvezér esetleges politikai színrelépését. A szcenáriók között szerepelt, hogy önálló pártot alapít, egy már létező párt első embere és így miniszterelnök-jelöltje lesz, vagy az egyik nagy párt, esetleg mind a kettő együttesen kéri föl valamiféle kormányzati válságmenedzseri szerepre (amelybe a miniszterelnökségtől kezdve a gazdasági csúcsminiszterségig több minden belefér).

A színfalak mögötti tárgyalások azonban a résztvevők számára több szempontból is kényesek voltak, igyekeztek tehát azokat szigorúan zárt ajtók mögött folytatni. A főszereplő mindkét oldallal jó viszonyt ápolt, Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével kifejezetten baráti volt a kapcsolata, Stumpf István pedig nem akarta kockáztatni a lassan ismét normalizálódó - a választási kudarc után megromlott - viszonyát a volt miniszterelnökkel. A titok azonban nem maradt titok, kitudódott, mielőtt a tárgyalások résztvevői a tettek mezejére léptek volna, egyes vélemények szerint "direkt tesztelni akarták a lehetőséget". Tény, hogy kora nyártól kezdve a sajtóban többször hírek és elemzések jelentek meg - élükön a Political Capital tanácsadó cég egyértelműen a miniszterelnöki ambíciókat kimutató tanulmányával - Csányi vélt vagy valós szándékairól. Az üzletember maga is beszélt erről, és igyekezett cáfolni a feltételezéseket (A fontosabb eseményekről lásd Kronológia és Az MDF-kaland című írásainkat), de valójában nem derült ki, hogy mi történt, egyáltalán történt-e valami és miért csendesedett el az ügy ősz elején.

Gondolatkísérlet

Az általunk folytatott háttérbeszélgetésekből az derült ki, hogy Csányi Sándor valóban játszott a gondolattal négy-öt hónapon keresztül: mi történne, ha komolyan fontolóra venné, hogy az immár a régióban is erősnek számító magyar bank első embere az ország első számú emberévé lépne elő. Az őt ismerők szerint azonban valójában nem jutott el odáig, hogy bizalmas barátaival leüljön, és komoly alternatívaként elővezesse, szeretne Magyarország miniszterelnöke lenni. Még mielőtt ugyanis erre sor kerülhetett volna, számba vette a politikai színpadra lépés előnyeit és hátrányait, és arra a következtetésre jutott, hogy ezt a lépést nem érné meg megtenni. "Csányi nagy stratéga, akkor lép be egy térbe, ha az összes lehetőséget, következményt és kitörési pontot számba vette" - foglalta össze az egyik elemző. Ambiciózus ugyan, de nem akart elhivatottan miniszterelnök lenni - ebben többen is egyetértettek beszélgetéseink során. Ambíciójának lényegét a hozzá közel állók úgy írták le, hogy számára az ügyek irányíthatósága fontos, "és feltehetőleg egy költség-haszon elemzés során rájött arra, hogy jelenleg nagyobb a befolyása, mint az ország miniszterelnökeként lenne". De vajon hogyan jutott el egyáltalán az ötlet a megfogalmazásáig? Mit mérlegelt és hogyan hozta meg a döntést?

A gondolat részben Csányiban, részben az őt körülvevők között fogalmazódott meg. Sokan mondogatták neki, főleg a gazdasági elit tagjai közül, akik a jövő évi választások előtt a két nagy párt intézkedéseit, programját és retorikáját aggodalommal figyelik, hogy "Sándor, te vagy az, aki ki tudja vezetni az országot a válságból". Ennek több oka van. Az egyik, hogy olyan "csodaváró" hangulatban - amikor mindenki tudja, hogy bizonyos átfogó gazdasági reformok elkerülhetetlenek, de a választásokig már semmi érdemi nem történik - a sikeres vezetők, akik mögött mérhető teljesítmény áll, felértékelődnek. Ilyen esetben nemcsak nagykoalíció után kiáltanak sokan, hanem olyan erős emberek után is, akik már bizonyították az üzleti életben, hogy képesek döntéseket hozni, azokat végrehajtatni, képesek irányítani. A válságmenedzser utáni vágyat a politikai hangulat is erősíti, hiszen a két nagy pártnak nem áll érdekében az egyetértés, minden érzelmi síkra terelődik - olyan dolgok esetében is, amelyek viszonylag egyszerűen számszerűsíthetők. Egyébként Csányit is "halálosan bosszantja, hogy a parlamentben ülő féldebil emberek gyülekezete eljátssza az ország jövőjét, látszatmutatványok zajlanak a bébikötvénytől kezdve az energiaárak befagyasztásáig, a politikusok egymásnak adják elő a színjátékot, a választókkal és a valósággal alig törődnek". A megoldandó problémák viszont egyértelműek, hiszen minden gazdasági mutató rossz, az ország versenyképessége és nemzetközi megítélése folyamatosan romlik, az egészségügy, a közigazgatás, az adórendszer reformja pedig egyre csak tolódik.