Cégadatok közzététele a neten

Vágólapra másolva!
Elektronikus cégnyilvántartást vezetnek be 2007 elejétől Németországban: minden nyilvánosan közzéteendő adatot egy központi honlapról (www.unternehmensregister.de) lehet majd lehívni. A nyomtatott sajtóban ekkortól nem lesz kötelező megjelentetni az adatokat - számol be a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az elektronikus cég- és vállalat-nyilvántartás a német nagykoalíció Small company act névre keresztelt programjának része. A papíron történő hivatali eljárások, bejegyzések, engedélyeztetések egyszerűsítésével ugyanis elsősorban a kkv-k adminisztrációs terheit szeretnék mérsékelni. Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter szerint az újítás javít a német gazdaság versenyképességén, hiszen a kül- és belföldi üzleti partnerek, befektetők ezentúl gyorsan hozzáférhetnek azokhoz az adatokhoz és beszámolókhoz, amelyek alapján például egy beruházásról döntenek.

Az átállás meggyorsítása érdekében a cégbejegyzéshez szükséges beadványokat a jövőben már csak elektronikus formában fogadják el, bár 2009-ig még átmeneti periódust biztosítanak a tartományoknak. Azzal, hogy a vállalatok éves beszámolóját ezentúl nem a cégbíróságok, hanem a központi szövetségi adatbank kezeli, a bíróságok válláról is nagy terhet vettek le - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A legnagyobb fajsúlyú munkaadói szervezet, a német iparszövetség (BDI) üdvözölte a fejleményeket. A BDI azon az állásponton van, hogy a vállalatok átláthatóságának javítását követelő uniós és nemzetközi jogszabályi fejlődés miatt már régen esedékes volt az átállás az újságokban történő kötelező közzétételről az elektronikusra.

ŰŰHazánkban 2007. január 1-je után minden cégalapítás esetében lehetőség lesz elektronikus ügyintézésre, de csak önkéntes alapon - tudtuk meg az Igazságügyi Minisztérium illetékesétől. Részvénytársaságok esetében már most megoldható, és 2006. július 1-jétől minden gazdasági társaság megteheti ezt. A működő kft.-k módosító beadványai már most intézhetők elektronikus úton.

A bejegyzett cégek adatai - nyomtatott vagy digitális formában - jelenleg még a cégbíróságtól és az IM-től szerezhetők be fizetség ellenében, a mérlegadatok pedig a minisztériumtól hasonló módon. A tervek szerint 2007 őszétől az elektronikus cégiratok ingyenesen letölthetők lesznek az IM honlapjáról.