Szerdán vizsgázik az új konvergenciaprogram

Vágólapra másolva!
Szerdai ülésén foglalkozik az Európai Bizottság Magyarország és több más uniós tagállam felújított konvergenciaprogramjával, az euró bevezetésének előkészítését szolgáló nemzeti tervezetekkel - jelentette be az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője pénteken.
Vágólapra másolva!

A többi érintett állam mellett Magyarországnak - amely túlzottan magas államháztartási hiánya miatt tavaly bírálatokat kapott az unió több szervétől - decemberben kellett benyújtania a konvergenciaprogram felújított, kiegészített változatát.

Ebben - Veres János pénzügyminiszter korábbi közlése szerint - az áll, hogy Magyarország 2008-ra tervezi a maastrichti követelmények mindegyikének a teljesítését, az eurózónához való csatlakozás feltételeinek a megteremtését. A programban a 2006. évihez hasonló, 1,4 százalékos GDP-arányos hiánycsökkenéssel számol a kormány a következő évekre.

A konvergenciaprogram-kiegészítés, illetve a korábbi uniós pénzügyi ajánlások teljesítésére tett lépések alapján az Európai Bizottság a közeljövőben várhatóan újabb ajánlásokra tesz javaslatot az EU-tagországok pénzügyminisztereiből álló tanácsnak. Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos ezekkel kapcsolatos legutóbbi nyilatkozataiban azt jelezte, hogy szigorú megfogalmazásokra kell számítani.

Az eurózóna kritériumainak 2008-as teljesítését 2010-ben követheti az EU közös pénzének bevezetése Magyarországon.