Külföldi műtétekre félmilliárdot költöttünk

Vágólapra másolva!
Az Ausztriában dolgozó magyarok eltartottjainak magyarországi kezelését az osztrák biztosító állja, a Magyarországon dolgozó szlovák állampolgárok eltartottjainak ellátásáért pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) kell fizetnie, tavaly például 154 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Az eddigi összesítés szerint 245 millió forintjába került tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) a magyar állampolgárok más uniós országokban, az EU szabályai alapján való ellátása - mondta a Napi Gazdaságnak Lengyel Balázs, az OEP főosztályvezetője. A beérkezett számlák listája még nem teljes, mivel a külföldi biztosítók nem határidőre küldik azokat, így 2005-re vonatkozóan, akár öt év múlva is érkezhet számla. A 245 millió forint 7400 eset között oszlik meg, így kezelésenként, átlagosan 33 ezer forintot fizetett ki az OEP.

A kimenő számlák végösszege 154 millió forint volt, ami 5500 kezelésre vonatkozik, az átlagos térítés így 28 ezer forint. Az átlagos költségszintek, a Magyarországon dolgozó szlovák állampolgárok magas száma miatt állnak ilyen közel egymáshoz, az itt dolgozók eltartottjainak ellátásáért ugyanis, szintén az OEP fizet; hasonlóan az Ausztriában dolgozó magyarok eltartottjainak magyarországi kezelését az osztrák biztosító állja - magyarázta Lengyel.

A csatlakozás óta egyébként 350 ezer E-111-es nyomtatványt bocsátott ki az egészségbiztosító. A 2005 novembere óta kapható, az E-111-es nyomtatványt felváltó, immár egy évig érvényes egészségbiztosítási kártyából 62 ezer darabot adtak ki eddig. Ez alapján a magyar egészségbiztosító finanszírozza a sürgősségi ellátási körbe tartozó szolgáltatásokat az ellátás helye szerinti államnak, a belföldiekre vonatkozó szabályai szerint.

Több uniós tagállamban a belföldieknek is ki kell fizetniük a szolgáltatás árának egy részét, ami átlagosan 10-20 euró között mozog, azonban előfordul akár 30-40 százalékos önrész is, így az egészségbiztosítási kártyával utazók számára is csak ezen felül finanszírozza az ellátást a biztosító.

Éves szinte 550 és 700 millió forint között mozog a külföldön végzett, az illetékes szakmai bizottság által engedélyezett műtétek finanszírozási kerete, tavaly 500 millió forintot fordított erre az OEP. A döntés nem az egészségbiztosító, hanem a szakmailag illetékes országos intézet kezében van - hangsúlyozta Lengyel Balázs hozzátéve, hogy eddig még nem maradt el pénz hiánya miatt külföldön végezhető műtét.

Bécsben végzett tüdőtranszplantációban, 2005-ben rekord számú, vagyis 15 beteg részesült, e beavatkozás költsége esetenként, átlagosan 25 millió forint. Speciális gerincműtéteket Svájcban hajtanak végre, tavaly tíz esetben finanszírozott ilyet az OEP, egyenként 10-28 millió forintos összeggel. Bizonyos ajak- és szájpadhasadásos pácienseket szintén külföldön műtenek, az 1-2 millió forintba kerülő beavatkozásra 2005-ben, 17 beteg esetében volt szükség.

Tavaly még Hamburgban végezték a gyermekek számára a májtranszplantációt, három esetben került sor a közel 20 millió forintba kerülő műtétre. Szintén az engedélyezett külföldi beavatkozások között finanszíroz az OEP bizonyos genetikai vizsgálatokat - ezek néhány százezres tételt jelentenek -, valamint a külföldi csontvelőkeresés is ide tartozik, egy megfelelő csontvelő hozzávetőlegesen 3 millió forintba kerül.