Kevesebb napilap fogy, tarol az internet

Vágólapra másolva!
Tovább csökkent az országos politikai napilapok olvasótábora 2005 utolsó negyedében, ugyanakkor a lapokban hirdetésekre elköltött összeg inflációt meghaladó mértékben növekedett. Még mindig a Blikk a legnépszerűbb napilap és a Story a legolvasottabb hetilap, azonban éves szinten csökkent olvasottságuk. A hazai weboldalak látogatottsága eközben egyetlen év alatt 59 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

A tavalyi utolsó negyedévben tovább csökkent az országos politikai napilapok olvasótábora 2004 negyedik negyedéhez képest. A Népszabadság például 15 ezer olvasót veszített. Ötéves periódust vizsgálva a csökkenés azonban már több mint 55 ezres: 2000 utolsó három hónapjában ugyanis még több mint 203 ezer Népszabadságot adtak el naponta.

Magyar Nemzetből 5,7 százalékkal kevesebb fogyott a tavalyi utolsó negyedben az előző évesnél. A harmadik negyedhez képest a számok lényegében nem változtak: az év utolsó három hónapjában naponta átlagosan eladott 71 061 példány tíz darabbal haladja meg a harmadik negyedéveset.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) a Népszava esetében éves összehasonlításban stagnálást mért (az utolsó negyedben eladott 26 717 példány 14 darabbal kevesebb az előző évesnél). Öt évvel korábban egyébként napi átlagban még mintegy 40 ezer fogyott a lapből. A Magyar Hírlap adatai nem szerepelnek a Matesz gyorsjelentésében.

A napilapok közül továbbra is Blikkből adtak el a legtöbbet, naponta mintegy 237 111-et, ugyanakkor a bulvárlap a negyedik negyedben 5,4 százalékos, mintegy 13 ezer darabos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni az előző három hónaphoz képest. Éves összehasonlításban a csökkenés 6,6 százalékos. Blikkből egyébként öt évvel ezelőtt még naponta átlagosan "mindössze" 115 ezret értékesítettek.

A Blikk konkurense, a Színes Bulvár Lap (korábban Színes Mai Lap) az előző negyedhez viszonyítva mintegy 14 százalékkal, 57 566-ra növelte olvasótáborát. A főszerkesztőváltás az újságnál éves szinten még nagyobb, mintegy 37 százalékos növekedést hozott. Nemzeti Sportból 2005 negyedik negyedében napi átlagban 84 545 fogyott, ami az előző negyedévesnél 4,8, míg az előző évesnél 1,5 százalékkal kevesebb.

A regionális lapok tartják magukat

A Matesz adatai szerint a regionális lapokat kevésbé érintik a példányszám-ingadozások. A Békés Megyei Hírlapból például mind a tavalyi utolsó negyedben, mind egy évvel korábban mintegy 32 ezer darabot értékesítettek naponta. Délmagyarországból és Délvilágból 52 ezret adtak el átlagban egy nap, megegyezően az egy évvel korábbival (úgy is, hogy egy évvel korábban még külön mérte a két lapot a Matesz). A Kisalföld 77 ezres olvasótábora sem változott a negyedévek során.

A politikai-gazdasági hetilapok viszonylag jó, de legalábbis stagnáló negyedévet zártak 2005 utolsó három hónapjában az előző negyedhez képest: Heti Válaszból 12,2, Figyelőből 2,8, 168 Órából 0,5 százalékkal vásároltak többet, míg a HVG esetében a növekedés mintegy 800 darabos.

Verhetetlen a Story

Az eladási adatokat tekintve továbbra is a Story a legnépszerűbb sajtótermék, melyből 2005 utolsó negyedévében átlagosan 361 270 darabot adtak el hétről hétre. Az előző negyedhez képest ez 2,5 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor éves szinten az eladott példányok száma 1,8 százalékkal csökkent. 2000 utolsó negyedéhez képest a csökkenés jelentősebb, 8,7 százalékos. Igaz, akkor még nem jelent meg a piacon az azonos főszerkesztő által jegyzett Best. Utóbbi hetilapból átlagosan több mint 179 ezret adtak el a tavalyi utolsó negyedben, ami minimális csökkenést jelent negyedéves, illetve éves összehasonlításban.

2005 utolsó negyedében több mint kétszázezer példány fogyott az eddigieken kívül Nők Lapjából (átlagosan 296 505 darab), Színes RTV-ből (259 263 példány), illetve TVR Hétből (242 470 darab). Az utóbbi két műsorújságból egyébként öt évvel még ezelőtt 383 ezer, illetve 432 ezer fogyott hétről hétre, igaz, a két lapnak akkoriban nem volt akkora konkurenciája, mint manapság.

Összesen értékesített példányszámok (megjelenésenkénti átlagok):

Lap neve

2005. IV. negyedév

2005. III. negyedév

2004. IV. negyedév

2000. IV. negyedév

Népszabadság

148 453

152 643

163 320

203 594

Magyar Nemzet

71 061

71 051

75 351

67 906

Népszava

26 717

25 253

26 731

39 137

Nemzeti Sport

84 545

88 744

85 799

89 037

Blikk

237 111

250 495

253 745

114 870

Színes Bulvár Lap

57 566

50 573

41 863

-

168 óra

33 137

32 963

32 832

38 575

Figyelő

14 610

14 209

14 508

15 848

Heti Válasz

19 470

17 339

13 095

-

HVG

93 226

92 414

97 467

116 957

Best

179 706

180 552

184 235

-

Story

361 270

352 360

367 616

395 509

Forrás: Matesz