Áprilistól drágítaná a kínai cipőket az EU

Vágólapra másolva!
Április 7-től megdrágulna az uniós piacra érkező kínai és vietnami cipő az Európai Unió elképzelése szerint. Brüsszel pótvámot akar kivetni ezekre a termékekre, mert szerinte a két országban különböző módon, illegálisan támogatják a cipőipart. Kína egyelőre nem látja veszélyeztetettnek uniós cipőkivitelét.
Vágólapra másolva!

Tavaly a kínaiaknak 320 százalékkal sikerült uniós cipőexportjukat növelni. Az EU szerint mindkét országban komoly állami beavatkozás esete forog fenn az exportárak alacsony szinten tartása érdekében, ezért az uniós cipőipar védelemre szorul. A helyzet a tavalyi kínai-uniós textilháborúhoz hasonló fordulatot vehet, a kínai áruk töméntelen mennyisége európai kikötőkben rekedhet.

Az EU áprilistól egyelőre 4 százalékkal növelné importvámját a kínai és vietnami cipőkre, de ha a két ázsiai ország nem hagy fel ezután sem kereskedelemtorzító gyakorlatával, akkor a vámemelés 20 százalékig is mehet.

Az EU kormányzatát máris bírálatok érik, hogy intézkedésével drágítani akarja a piacán kapható ázsiai cipőket. Számítások szerint azonban ez a drágulás, egy átlagos árú cipő egy-egy párja esetében, egyetlen euró lenne.

Az EU már a múlt év közepe óta vizsgálódik az ázsiai cipőkkel kapcsolatban. Idén, január második hetében az Európai Unió tagországainak szakértői úgy döntöttek, hogy nem adható meg a piacgazdasági státus 13 kínai cipőgyártó vállalatnak. Ezzel az EU lépést tett arra, hogy dömpingellenes eljárást indíthasson a területére kerülő, olcsó kínai bőr- és sportcipők ügyében.

Az Európai Bizottság szóvivője akkor azt mondta, hogy a dömpingvád megállapítása nem automatikus, még ezután következik annak vizsgálata, hogy valóban az európai piac elárasztásáról van-e szó, illetve, hogy mit jelentene az uniós gazdaságnak egy esetleges eljárás.

Mivel Kínában az árak egy része állami ellenőrzés alatt áll, az EU esetenként állapítja meg, hogy egy-egy termék ellenértékét piacgazdasági verseny alakítja-e vagy sem. Ha a dömping-gyanú beigazolódik, Brüsszel büntetővámot róhat ki a szóban forgó cipőipari termékekre.