Mégis kamatemelést várnak a Fedtől

Vágólapra másolva!
Változtattak korábbi álláspontjukon a Wall Street vezető bankjai, amelyek most úgy vélik, hogy az amerikai Fed idén további két alkalommal, egyenként negyed százalékponttal emeli irányadó kamatát.
Vágólapra másolva!

A Dow Jones Newswires/CNBC által megkérdezett 21 elsődleges állampapír-forgalmazó véleményének az átlaga szerint a Fed a jelenlegi 4,50 százalékos kamatot legközelebbi, március 28-i kamatalakító ülésén 4,75 százalékra, majd május 10-én 5,00 százalékra emeli.

A felmérés azután készült, hogy szerdán nyilvánosságra hozták a januári amerikai fogyasztói árindexet. Az év első hónapjában a vártnál jobban nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, elsősorban a kőolaj árának az emelkedése miatt.

A felmérésben résztvevők többsége szerint a Fed májusi ülése után az év végéig marad az 5,00 százalékos kamat. Két bank azonban ennél magasabb kamatszintet vár az év végére: a Bear Stearns 5,25 százalékosat, az RBS Greenwich 5,50 százalékosat. Ugyanakkor az UBS szerint idén már nem változik a kamat, 4,50 százalék marad.