A miniszterelnök nélkül mutatták be a Suzukit

Vágólapra másolva!
Kóka János gazdasági miniszter és Cuda Hirosi, a Suzuki Motor Corporation elnöke vezette le a szalagról a Suzuki esztergomi gyárának új modelljének első példányát hétfőn. Gyurcsány Ferenc a vállalat szakszervezetekkel kapcsolatos álláspontja miatt távol maradt az eseménytől.
Vágólapra másolva!

A munkavállalóknak sérthetetlen joga, hogy szakszervezetet alakítsanak, hogy a szakszervezetek működhessenek a vállalatoknál - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő az Autonóm Szakszervezeteknél rendezett hétfői fórumot követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy mivel a Magyar Suzuki Rt.-nél másként gondolkodnak erről, ezért nem kíván részt venni a cégnél rendezendő ünnepségen.

Kóka János gazdasági miniszter azonban ott volt az eseményen, és a társaság érdemeinek méltatása közben arra kérte a gyár vezetését, hogy simítsák el a problémákat a dolgozói érdekvédelem ügyében.

Emlékezetes, hogy a Suzukiban dolgozók szakszervezete január elején a gyárkapun kívül alakult meg, majd február 17-én ötven dolgozó a pihenőbe vonulva letette a munkát, amikor a műszak végén a másfél órás túlmunkát újabb fél órával kívánta megtoldani a cég vezetése.

Az ünnepségen a Suzuki elnöke, cuda Hirosi ismertette: a Magyar Suzuki Rt. megalapítása óta több mint tízszeresére nőtt a gyártott gépkocsik száma. A tavaly Európában értékesített 267 000 Suzuki fele Magyarországon készült.

Az új modellből 60 000 darabot gyártanak idén. Az esztergomi gyár éves kapacitása a tervek szerint 2008-ra eléri a háromszázezer darabot, miközben a jelenlegi 3200 főről várhatóan 4000-re nő a dolgozók létszáma.

A beruházások értéke tavaly elérte a 60 milliárd forintot, az idén 76 milliárd forintot szán ilyen célra a társaság. A tavalyi 300 milliárd forintos árbevétel után 2006-ban 400 milliárd forint bevétellel számol a Magyar Suzuki Rt.