A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) részvételével munkabizottság alakul, amely egy új modellt dolgoz ki a villamosenergia-piac 2007 január elsejei, teljes liberalizációjához kapcsolódóan - mondta Kóka János gazdasági miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Új modellre van szükség a villamosenergia-piacon, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetésével munkabizottság alakul az új koncepció kidolgozására. Nagy Zoltán, a GVH elnöke elmondta, a jelenlegi villamosenergia-piaci modell, amely a feljogosított nagyfogyasztók számára nyitotta meg a piacot, "zsákutca". Kóka János és Nagy Zoltán közös munkatervet dolgozott ki a gazdaság eredményes működése érdekében.
A munkaterv célja, hogy összehangolja azokat a közös feladatokat és tevékenységeket, amelyek a piaci folyamatok szabályozása és a versenypolitika által, alapvetően befolyásolják a gazdaságpolitikát. Ilyen téma, egyebek mellett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv harmonizációja és végrehajtása, a fogyasztóvédelemmel összefüggő, a gazdasági folyamatokra is jelentős hatást gyakorló piaci magatartás-formák szabályozása.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter az új, délvidékről érkező gázvezeték bekapcsolásával összefüggésben azt mondta: ez diverzifikálja Magyarország gázbeszerzését. Szavai szerint az új vezeték növelheti Magyarországon az energiaellátás biztonságát. "Szükséges, de nem elégséges lépések ezek annak érdekében, hogy Magyarország energiabiztonsága növekedjék" - tette hozzá. Rámutatott: ehhez kell további független szállítókapacitás, szükség van az energiahatékonyság javítására, gáztározó építésére, valamint egy európai szolidaritási modell kidolgozására.
Több verseny kell a valódi piacnyitáshoz
A forrásokért folytatott, nem transzparens harcként jellemezte Bakács István, az E.On Hungária Zrt. igazgatósági tagja mindazt, ami verseny címszóval a magyar árampiacon történik, a GVH ágazati vizsgálatának február végi, szakmai vitája során. A GVH 2005 decemberében, a szakértői viták után közzétette az árampiacról készített vizsgálati jelentésének előzetes anyagát. A GVH által rendezett nyilvános vitafordulóra, mintegy 40-50 résztvevő jelenlétében került sor - a Magyar Energia Hivatal honlapjának tájékoztatása alapján.
Nagy Zoltán, a GVH elnöke bevezetőjében kiemelte a vizsgálat összefoglaló megállapításaiból, hogy az árampiac kettős, vagy hibrid modellje zsákutcának bizonyult. A GVH fő feladatának a vizsgálat során a hatásos verseny akadályainak feltárását és leírását tekintette. Kérte a piaci szereplőket, hogy járuljanak hozzá az észrevételek nyilvánosságra hozatalához.
Szemán Barna, az illetékes ipari iroda vezető szakértője részletesebben is megvilágította, hogy a vizsgálat célja nem közvetlen jogalkotási javaslatok megfogalmazása volt, sem pedig versenyfelügyeleti eljárás kezdeményezése, hanem a verseny akadályainak azonosítása. Összefoglalója szerint a vizsgálat megállapításait a fogyasztók támogatták, az energiaipar szereplői inkább vitatták.
Zarándi Tamás, a GKM osztályvezetője, Hatvani György helyettes államtitkár képviseletében tolmácsolta a tárca véleményét. A GKM álláspontja szerint egyetértés van a GVH-anyagból körvonalazódó kibontakozási irány tekintetében, kulcskérdés a hosszútávú áramvásárlási és kapacitáslekötési megállapodások (HTM) feloldása. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az anyag készítése közben eltelt időben, 35-40 százalékban váltottak szolgáltatót hazánkban, és az EU-bizottság monitoringja szerint is, a tagállamok sorában, az előkelő 9-dik helyen állunk a piaci nyitottság sorában.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.