Az Európai Bizottság a költségvetés átdolgozására szólította fel a lengyel kormányt. Ha az államháztartási hiány tartósan elmarad a kitűzött céltól, lehetséges, hogy később Brüsszel az uniós támogatások csökkentését javasolja, a pénzügyi bizonytalanságokra hivatkozva.

Az Európai Bizottság nagyobb költségvetési fegyelemre intette Lengyelországot
Joaquín Almunia pénzügyi biztos brüsszeli sajtóértekezletén kifejtette, hogy az államháztartás hiánya 2007-ben várhatóan a GDP 4,1 százaléka lesz, meghaladván az engedélyezett 3 százalékot, amelynek elérését a lengyel kormány is tervbe vette.
A biztos utalt arra, a lengyel konvergenciaprogram nem tartalmaz biztosítékot arra vonatkozóan, hogy az államháztartási hiány az Európai Bizottság által megkívánt mértékre csökken 2007-ben, illetve 2008-ban annak ellenére, hogy jók a gazdasági kilátások, és a vártnál kedvezőbben alakult az államháztartás hiánya 2004-ben és 2005-ben. Almunia bejelentette, hogy Brüsszel a túlzott deficit miatt eljárást indít Varsó ellen, és abban a hiány leszorítását ösztönző lépéseket szorgalmaz majd.
Szinte rendhagyó módon az Európai Bizottság politikai utalásokat is tett az értékelésben. A szöveg szerint a jelenlegi politikai helyzet nem kedvez annak, hogy az államháztartási hiány leszorítását célzó intézkedéseket tegyenek, sőt az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát sem biztosítja.
Almunia mindazonáltal azt is jelezte, hogy maastrichti kritériumnak számító 3 százalékos deficithatár elérésére az EU várhatóan hosszabb időt hagy majd Varsónak, amely egyelőre nem döntötte el, mikor kívánja euróra váltani nemzeti pénzét. Elképzelhető, hogy a határidő csak 2009 lesz - derült ki a biztos szavaiból, aki jelezte azt is, hogy 2007-től a nyugdíjreform jelenleg levonható költségvetési kihatásait is be kell számítani a hiány meghatározásába.
Mivel Lengyelország nem tagja az euróövezetnek, túlzott deficitje még sorozatosság esetében sem vezethet pénzügyi szankciókhoz. Elvben mindazonáltal lehetséges, hogy amennyiben a államháztartási hiány tartósan elmarad a kitűzött céltól, Brüsszel idővel az uniós támogatások csökkentését javasolja, a pénzügyi bizonytalanságokra hivatkozva.
Az uniós illetékes azt is fontosnak tartotta, hogy Lengyelország állítson fel céldátumot a euró bevezetésére. Enélkül ugyanis nehéz az ahhoz vezető utat pontosan meghatározni - mutatott rá a spanyol biztos.
Lengyelország ezzel együtt várhatóan az új EU-tagok közül utolsóként fogja bevezetni az uniós közös pénzt - ez akár a következő évtized közepére is tolódhat, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi vezető politikai erők soraiban is vannak kétkedők az euróövezeti csatlakozás sürgősségét illetően. Minden más új tagállam legkésőbb 2010-ben szeretne áttérni az euróra.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.