A Moody's felminősítette Budapest adósságát

Vágólapra másolva!
Két fokozattal, a szuverén magyar adóskockázati osztályzat szintjére minősítette fel a Budapestre külön nyilvántartott adósbesorolást pénteken a Moody's Investors Service. Az indoklás szerint a magyar főváros új hiteleit teljes körű kormánygarancia fedezi, és a jelenlegi kormány általánosságban is erősen támogatja a budapesti beruházási programokat.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő pénteki londoni közleménye szerint Budapest összevont forint- és devizaadósságának osztályzata "A1"-re emelkedik az eddigi "A3"-ról. Ez más hitelminősítők módszertanában "A mínusz"-ról "A plusz"-ra való javításnak felel meg.

Az új osztályzat azonos a szuverén magyar adósságra a Moody's által 2002 óta érvényben tartott elsőrendű besorolással, amelynek kilátását azonban a cég a múlt hónapban az addigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta, a költségvetés helyzetére hivatkozva. Emiatt a Budapestnek most megadott, javított osztályzat kilátása is negatív, a felminősítés ellenére.

A felminősítéshez fűzött indoklás szerint a főváros által az utóbbi időben aláírt, jelentős infrastrukturális beruházások finanszírozását célzó hitelszerződések mindegyike mögött feltétel nélküli állami garancia áll.

Mivel e szerződésekben más hitelekre vonatkozó, nem fizetői keresztfedezeti záradékok is vannak, a Moody's szerint nagyon valószínűtlen, hogy a magyar kormány engedné Budapest egyéb adósságainak nem teljesítővé válását, ami az állami garanciával felvett hitelek teljes törlesztésének azonnali esedékességével járna.

Budapest adósságát a Standard & Poor's a Moody's besorolásánál két fokozattal gyengébb, "A mínusz" hosszú távú osztályzattal tartja nyilván, összhangban az S&P listáján a szuverén magyar adósságra - január óta szintén negatív kilátással - érvényes osztályzattal.