Soros filmjogokat vásárolt

Vágólapra másolva!
A DreamWorks(DW) filmstúdiót tulajdonló Viacom amerikai médiavállalat közölte, hogy a DW filmarchívumát, a filmek feletti jogokat - minimális részesedés megtartása mellett - eladta egy a Soros György magyar származású amerikai milliárdos érdekeltségébe tartozó vállalkozásnak.
Vágólapra másolva!

Ez utóbbi, a Soros Strategic Partners LP és a Dune Entertainment összesen 59 DreamWorks filmet szerzett meg, köztük a Gladiátor című monstre alkotást, együttesen körülbelül 900 millió dollárra becsült értéket.

A Viacom, amely a Paramount Pictures filmvállalkozást is jegyzi, stúdióvásárlásainak kiadásait finanszírozza a kapott pénzből, Soros pedig filmes portfolióját erősíti. Soros tőkealapja, a Soros Fund Management a Time Warner médiavállalkozás 2,6 millió részvényét vette meg tavaly. A Viacom ugyanakkor kikötötte, hogy a visszavásárlás jogát megtartja, de Soroséknak csak öt év múlva kell az archívumot visszaszármaztatni, ha úgy látják jónak.