Feketelistára került közel száz légitársaság

Vágólapra másolva!
Összesen 95 légitársaság került fel az Európai Unió feketelistájára. Közülük 92-nek a gépeit nem fogadhatják az uniós államok. További három esetében pedig korlátozások lépnek érvénybe, szombattól.
Vágólapra másolva!

A tilalmi listára került társaságok zöme afrikai, de van észak-koreai, kazah, kirgiz és thaiföldi is közöttük.

Az Európai Bizottság döntését elsősorban az egyes légitársaságok hazájában működő ellenőrzési rendszerek elégtelenségére hivatkozva hozta.

A tilalom, illetve korlátozás a személy- és az áruszállításra egyaránt vonatkozik, érvényessége három hónap. Ilyen rendszerességgel kívánja ugyanis felülvizsgálni a korlátozást az EU. Ez a tendencia változhat, ha valamelyik társasággal kapcsolatban rendkívüli fejlemény történik.

A lista kidolgozásáról a tavaly nyári légikatasztrófa-sorozat után döntöttek az EU-tagországok. Elfogadásáról a szakértők egyhangú ajánlása alapján határoztak szerdán.