Egyesül az Alcatel és a Lucent Technologies

Vágólapra másolva!
A francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies vasárnap bejelentett egyesülése révén 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlésihálózat-építője lesz.
Vágólapra másolva!

Az új vállalatban az Alcatelnek 60, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három éven belül 1,4 milliárd eurós adózás előtti megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlésihálózat-építésben.

Az új, párizsi székhelyű, kétmilliárd dolláros nyereségű transzatlanti konszern 88 ezer alkalmazottat - köztük 26 ezer fős mérnöki és kutatógárdát - örököl, akik közül 9 ezren valószínűleg elvesztik munkahelyüket az egyesülés nyomán - számol be a BBC.

A két vállalat 2001-ben már tervezett egyesülést, azonban a Lucent kihátrált, mivel az egyesült csoportban csak 42 százalékos lett volna a részesedése, miközben a kormányzati megrendeléseitől is elesett volna.

Az Alcatel gyorsan tör előre, a cég új termékekkel használja ki a drótnélküli távközlés és az internetes megoldások piacán tavalyi bekövetkezett fordulatot, például az "egybecsomagolt" tévé-, telefon- és nagy sebességű internetszolgáltatást lehetővé tévő berendezésekkel.

Az Alcatel eredménye az utolsó negyedévben rekordot döntött. Az üzemi eredmény 541 millió euróra gyarapodott a harmadik negyedévi 278 millióhoz és az egy évvel korábbi 466 millióhoz képest. A nettó bevétel 4,094 milliárd euróra emelkedett a harmadik negyedévi 3,289 milliárdról, és 7,5 százalékkal bővült a 2004-es utolsó negyedévi 3,806 milliárdhoz képest.

A New Jerseyben bejegyzett Lucent Technologies ebben a negyedévben rontott: előzetes tájékoztatása szerint a bevétele 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 2,05 milliárd dollárra. Az Egyesült Államokban 7 százalékkal, külföldön 20 százalékkal csökkent a bevétele.

[origo]/MTI