Többlettel zárt a szlovák költségvetés

Vágólapra másolva!
A szlovák központi költségvetés többlete 157 millió szlovák korona volt március végén -közölte a szlovák pénzügyminisztérium. Tavaly az első három hónapban 2,8 milliárd korona volt a szufficit. Az idei költségvetési terv egész évre 57,468 milliárd koronás hiányt irányoz elő.
Vágólapra másolva!

Tavaly a szlovák központi költségvetés 33,886 milliárd koronás hiánnyal zárt, a tervezett 61,524 milliárd helyett. Az első három hónapban az adóbevétel 60,99 milliárd korona volt, 7,5 százalékkal több a tavalyi első negyedévi 56,7 milliárdnál, és 28,28 százaléka az idei egész évre tervezett, 215,66 milliárd koronás adóbevételnek.

Az első negyedévi növekedés elsősorban a több áfából, illetékekből és társasági nyereségadó-befizetésekből származott.

Az Európai Bizottság tavalyra a GDP 4,1 százalékára becsülte a szlovák államháztartás hiányát, idénre az EU-normának megfelelő 3,0 százalékos, jövőre attól elmaradó 2,5 százalékos hiányt jósol Szlovákiának. A szlovák kormány terve 2006-ra 4,2 százalékos hiány.

Az amerikai Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet szerint Szlovákia három év múlva az euróövezet tagja lehet. Ezt a vélekedést megerősíti a legutóbbi államkötvény-aukció is: a legújabb, egymilliárd eurós, 15 éves szlovák eurokötvény 4 százalékos kamatra, az irányadó eurókamatcsere-hozam fölött 0,07 százalékpontos hozamfelárral kelt el. Ez a legjobb, amit új EU-tag valaha is elért, és a kötvény feltételei jobbak, mint a jobb hitelminősítésű Olaszország utolsó hasonló kötvényéé.

Az euró bevezetésére 2009-től készülő Szlovákia tavaly november 26-án már belépett az euró előszobáját jelentő ERM-II rendszerbe, pedig ezt csak ez év közepére tervezték. Az ERM-II-be való belépés reálissá teszi, hogy Szlovákia 2009-től az unió közös pénznemét használhassa.