Növekedtek a takarékszövetkezetek

Vágólapra másolva!
A takarékszövetkezetek jövedelmezőségi szempontból tavaly sem vehették fel a versenyt a bankokkal, ám a szektor óvatos kihelyezési politikája a hitelportfólió javulását eredményezte - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Vágólapra másolva!

A takarékszövetkezeti szektor mérlegfőösszege tavaly az év végén 1 264 milliárd forint volt, 18,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szektor súlya a hitelintézeti szektoron belül azonban mérséklődött: az összesített mérlegfőösszeg aránya a 2002 végi 7,1 százalékról 2005 végére 6,7 százalékra csökkent.

Lényegesen lassult a takarékok hitelkihelyezésének növekedési üteme: 2003-ban még 30 százalékos éves bővülést lehetett tapasztalni, 2005-ben pedig már csak 8,7 százalékosat. A csökkenés legfőbb oka, hogy a takarékszövetkezetek alig helyeznek ki devizát, holott a lakáshitel-piacon a hiteligénylők döntő része devizában és nem forintban vesz fel hitelt. A takarékszövetkezeteknek ezen a piacon jóval kisebbek a lehetőségeik.

A takarékszövetkezetek által gyűjtött betétek állománya tavaly 18,7 százalékkal, az egy évvel korábbi 952 milliárd forintról 1 130 milliárd forintra nőtt. A szektor tavalyi, nettó kamateredménye 8,3 százalékkal, a 2004. évi 56,78 milliárd forintról 61,48 milliárd forintra növekedett. A szektor adózott nyeresége a növekvő költségek és az adóterhek emelése miatt azonban csak 0,9 százalékkal, 10 295 milliárd forintról 10 389 milliárd forintra tudott bővülni tavaly.