Másfél milliárdot költöttek reklámra a pártok

Vágólapra másolva!
A pártok az országgyűlési választásokat megelőzően, listaáron csaknem másfél milliárd forintnyi reklámot vásároltak január-februárban. A legnépszerűbb politikai hirdetési felületek a köztéri reklámfelületek voltak - derül ki a TNS Media Intelligence (TNS MI) reklámpiaci felméréséből.
Vágólapra másolva!

A pártok a legtöbb pénzt, több mint 700 millió forintot a köztéri reklámokra - az óriásplakátokra és oszlopokon megjelenő hirdetésekre költötték - közölte a piackutató cég, a hirdetési felületek birtokosainak önbevallása alapján, listaáron készített felmérésére hivatkozva. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a valódi árak jelentősen, akár 80-90 százalékkal is eltérhetnek a listaáraktól, de általában az 50 százalékos engedmény a jellemző - mondta Vessey Péter, az Outdoor Media Audit Kft. ügyvezetője.

A napilapokban megjelent politikai hirdetések listaára csaknem 250 millió forint, a televíziós reklámoké 184 millió forint, az internetes megjelenéseké 111 millió forint volt az év első két hónapjában. Ezzel a pártok 2,2 százalékkal részesedtek a teljes reklámöltésből, míg egy évvel korábban, a kampány előtt ez az arány 0,09 százalék volt.

A pártok reklámkampánya miatt, a legtöbb kereskedelmi vállalat elhalasztotta óriásplakát-kampányát - vélekedett Kis-Szölgyeni Ferenc, a magyarországi óriásplakátok 42 százalékát értékesítő Multireklám Zrt. kereskedelmi igazgatója. Ennek egyik okaként említette, hogy Németországgal ellentétben, Magyarországon nem engedélyezett a kampány alatt időszakos felületeket létesíteni.

A cég által kezelt óriásplakátok kihasználtsága, és a reklámköltés is mintegy 15-20 százalékkal magasabb a politikai versengés miatt. A mintegy 50 ezer plakáthely közül, márciusban több mint 13 ezer felületet a pártok hirdetései foglalnak el, azaz minden negyedik óriásplakáton politikai reklám volt. Az előző, 2002-es kampány idején, összesen kétezer óriásplakátot jelentettek meg a pártok, a költés pedig háromszorosára nőtt a négy évvel korábbihoz képest.

A TNS MI adatai alapján, a televíziónézők január-februárban több mint hétezer másodpercnyi politikai reklámot láttak, a rádiókban 12 ezer másodpercen keresztül hallgatták a pártok programjait.