Felértékelődött a türkmén gáz

Vágólapra másolva!
Jelentősen megváltozott a türkmén gáz világpiaci szerepe a közelmúltban. Korábban az oroszhoz képest olcsó, bőségesen hozzáférhető és eltérő irányú beszerzési forrásként tartották számon, de a Gazpromnak köszönhetően ma nehezebb hozzájutni, és többet is kell fizetni érte - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Jelentősen megváltozott a türkmén gáz világpiaci szerepe a közelmúltban. Miközben korábban az oroszhoz képest olcsón, bőségesen hozzáférhető és eltérő irányú beszerzési forrásként tartották számon, ma nehezebben lehet hozzájutni, s kicsit többet is kell fizetni érte. Az ország bizonyított készlete 2,86 ezer milliárd köbméter az amerikai IEA becslése szerint, ugyanez orosz adatok alapján 2,1 ezer milliárd köbméter.

Míg Nyugat-Európában 250-300 dollár körül alakul ezer köbméter gáz ára, az orosz Gazprom 65 dolláros, Ukrajna pedig 50 dolláros áron jut türkmén gázhoz. Az olcsóbb türkmén gázból jut a magyarországi szabadpiaci felhasználóknak is.

Türkmenisztán ma évi 60 milliárd köbméter gázt termel. Az ország azért kénytelen nyomott áron exportálni, mert mindössze egy jelentős eladási útvonala van, és ez Oroszországon halad keresztül. A kiút a szállítási irányok bővítése lenne. A közelmúltban e téren több lépést is tettek: az év elején jelezték, hogy a török gázhálózaton keresztült szeretnék kijuttatni gázukat a világpiacra. Megállapodás született arról, hogy Pakisztánba 30 éven át évi 15 milliárd köbméter gázt szállítanak, ehhez azonban új cső építése szükséges. Márciusban állítólag Ukrajnával egyeztek meg a 2006-2026 között időszakra évi 50-60 milliárd köbméter gáz importjáról. Nemrég újabb nagy vevő jelent meg újabb vezetéképítési tervvel: Kína egy Üzbegisztánon át építendő csövön vár évi 30 milliárd köbméter türkmén gázt.

A türkmén aktivitás, mindenekelőtt a lehetséges kínai export hírére a napokban lépett az orosz Gazprom is. Közölte, hogy a már lekötött 30 milliárd köbméter helyett inkább évi 50 milliárdot venne a következő három évben. Ha sikerül megállapodni - ez az áron is múlik -, a Gazprom teljes monopóliumhoz juthat a türkmén gáz fölött. Pozíciói ugyanis még a legjobbak az összes meglévő és leendő vevő között: a szállítóvezeték már megvan, s a Gazpromé a szállítási útvonal is. Az orosz gázóriás 2009-ig 80 milliárd köbméterre szeretné növelni türkmén importját. Ha ez sikerül, későbbre halaszthatja költséges, az északi sarkkörön túl indított gáztermelési beruházásait, s még ki is tudja elégíteni a növekvő belföldi és európai keresletet is.