Ismét borítaná a hiányt az MNB

Vágólapra másolva!
Akár 6,5 százalék is lehet a beígért 5 helyett a GDP arányos hiány. Lehetséges, hogy az Eurostat idén sem fogadja el az autópályák építési költségeinek büdzsén kívül helyezését. A Nemzeti Bank - egyelőre zárt ajtók mögött tiltakozok a kormány könyvelési trükkje ellen - értesült a Népszabadság. A vita, hogy mely autópályák helyezhetők a költségvetésen kívül, lassan fél éve akadályozza az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 600 milliárd forintos kötvénykibocsátását.
Vágólapra másolva!

Ismét feljelentésre készül az Eurostatnál a Magyar Nemzeti Bank a Népszabadság értesülései szerint. A jegybank ez alkalommal is az autópályák építési költségeinek büdzsén kívül helyezését kifogásolja a pénzügyminisztériumnál - egyelőre zárt ajtók mögött.

Az Eurostat szerint azok az autópályák helyezhetők kívül a költségvetésen, amelyeknek készültsége nem éri el a teljes beruházás felét. Az MNB tavaly azt kifogásolta, hogy a kormány utólag ebbe a kategóriába sorolt már elkészült utakat - tavaly ezért kellett 2005-re 6,1 százalékra növelni a hiányszámot, amely az unió negatív deficit-rekorderévé tette Magyarországot.

A választási kampány avatási lázában olyan utakat is átadtak a kormánytagok - az M35-ös Debrecent elkerülő szakasza, az M7 Ordacsehi és Balation keresztúr közötti része - amelyek az idei év 50 százalékos készültségi listájának tagjaiként szintén a költségvetésen kívül kerültek - ezt kifogásolja most az MNB. Más kérdés, hogy ezekre az utak valójában nem készültek el, a kampányfinisben csak ideiglenesen helyezték forgalomba őket, hogy legyen hol szalagot átvágni.

Amennyiben az MNB az őszi újabb egyeztetésen újabb feljelentést küld az Eurostatnak, és újabb vizsgálat indul, a hiányszám akár 6,5 százalékig emelkedhet a jelenlegi 5-ről GDP arányosan. Az eddigre elkészülő mintegy 330 milliárd forint értékű autópályát a kormány már semmiképp nem helyezheti a büdzsén kívülre.

A Népszabadság értesülései szerint az elszámolhatóságról folyó vita az elsődleges akadálya az ÁAK autópályakötvény-kibocsátásának. A tőkebevonással 600 milliárd forintra tennének szert. A tőkepiaci akció azonban december óta húzódik, és egymást követik a lejáró határidők. Az épülő autópályák áprilisig esedékes kifizetéseire az ÁAK az év elején 90 milliárd forintnyi áthidaló hitelt vett fel. Ez a pénz lassan elfogy, a kötvénynek viszont még se híre, se hamva.

Ami érthető, hiszen nem sok értelme van kötvénykibocsátásról beszélni, amíg nem dőlt el, hogy mennyi pénzre is van szükség. Ha csak az ideiglenesen forgalomba helyezett két sztrádát kell kivenni a programutak közül, az önmagában 84 milliárd forinttal csökkenti a kötvénykibocsátás szükséges összegét. Az érme másik oldala, hogy éppen ennyivel növeli az államháztartási hiányt. Az idő múlásával a probléma egyre nagyobb lesz. Egyre nagyobbá válhat azoknak a beruházásoknak az aránya, amelyek pénzügyi és műszaki készültsége átlépi az ötvenszázalékos kritikus határt.

A Pénzügyminisztérium hivatalosan cáfolta, hogy a jegybak kifogást emelt volna az autópálya-elszámolással kapcsolatban.