Tartósan magasak lesznek az üzemanyagárak

Vágólapra másolva!
Nem szívesen prognosztizálnak a Mol szakemberei előre üzemanyagárakat. A jelentős világpiaci árváltozások miatt azonban a magas árakkal hosszabb távon kell számolni. A termelő,- és finomítói kapacitások ugyanis nagyon szűkösek, míg a kereslet, ha lassabban is de fokozatosan nő - mondat Horváth Ferenc, a Mol kereskedelmi és termékelőállítási üzletág ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

A Brent kőolaj folyamatos, és dinamikus növekedést produkált az elmúlt időszakban, ami csak az utolsó két hónapban mintegy 30 százalékos drágulást jelentett. A kőolaj ára jelenleg történelmi csúcson 75 dollár környékén van, azt azonban nagyon nehéz megmondani, hogy merre mozog majd a jövőben. ezért nem is jósolnak a Mol szakemberei. Ráadásul a forint gyengülése is kedvezőtlenül hathat a magyarországi üzemanyagárakra, vagy egy esetleges erősödés segíthet.

A Mol vezető szerint egyébként a 300 forintos benzinár nem okoz komoly gondot a magyar gazdaság számára, mivel az sokkal hatékonyabban működik mint néhány éve. Márpedig reálértéken 2001-ben volt csúcson a benzin ára, ami most reálnövekedéssel számolva jóval meghaladná a 300 forintot, a pontos összeget azonban a cég szakemberi nem számolták ki, mint ahogyan azt sem, hogy egy 100 dolláros olajár milyen üzemanyagárat jelenthet az országban.

Ez egyébként nem is olyan könnyű feladat, hsizen nem mindegy, hogy milyen olajfajtából mekkora hiány lesz, és hogyan alakul a forint.

Lényegesen megváltozott a környezet

A 2005-ös olajpiaci fejelmyéneket a 2004-es keresleti sokk határozta meg, amit a kínálat csak egy ideig tudott követni. A keresletnövekedés 2005-ben lelassult két egyedi tétel, az amerikai hurrikánok, és Kína villamos-erőműveinek növekedése miatt. A kínálat azonban ennek ellenére nem érte utol magát - mondta Varró László, a Mol vezető közgazdásza. A tartalékkapacitások ugyanis nagyon szűkösek, a korábbi napi 10 millió hordós szabad kapacitás 1 millióra csökkent.

A kereslet növekedése mellett sok termelő kapacitás állt le különböző okok miatt. A termelésből napi 2,15 millió hordó állt le, amiből 0,9 millió Irakban, 0,5 millió Nigériában, 0,4 millió Venezuelában, és 0,35 millió az USA-ban állt le. A termelés kiesések hatása egyébként 2007-ig érződni fog az elemző szerint.

A jövőt tekintve három kritikus ország van: Nigéria, Irán és Irak. Ezekben az országokban a helyzet a jelenlegihez képest is sokat romolhat, emellett pedig közeledik a hurrikán szezon is. Az orosz olajexport viszont stagnál, míg Angliában és Norvégiában a mezők csökkenése miatt a kitermelés is kisebb.

Ráadásul több tényező is a kereslet további megugrását hozhatja magával az idén. Japán közel 10 éves recessziója véget ért, míg a kínai óriásberuházások nagyon rossz hatékonysággal folytatódnak.

Emellett a kereslet a nagyon magas árszint ellenére sem igazán csökken, ennek oka, hogy a kőolajfogyasztás a közlekedésre koncentrálódik. Ezen a téren pedig jelenleg nagyon nehéz a helyettesítés, tömeges méretben pedig elképzelhetetlen.

Az alkalmazkodás egyébként annyiban elkezdődött, hogy a nagy fogyasztású terepjárók iránti kereslet csökkent. Európában nem ösztönzött takarékosságra, hogy a nagyon magas adó tompította az áremelés hatását. Varró szerint 1 százalékos drágulás, csak mintegy 0,5 százalékos áremelést jelentett az unióban. Kínában 1,5 milliárd ember jutott el odáig, hogy autót vásárolhasson.

Amerikában változik a fogyasztók magatartása, az átlagosan 2 tonnás autók vásárlása helyett ugyanis egyre inkább a takarékosabb kocsikat veszik. Európában a dízel motorokra térnek át, ez a jelenség azonban lassú kereslet növekedés eredményez. A kitermelésben az OPEC és Szaud-Arábia részesedése nőni fog a meglévő tartalékok kitermelésével. Varró egyébként úgy látja, hogy a kínálati zavar 2008 környékére állhat csak rendbe. A napi 18 millió hordós növekedés ütemet ugyanis ekkora érik utol a kínálattal. Ez a megállapítás is csak akkor igaz, ha a világon nem lesz olyan háború, vagy katasztrófa, ami hatással lesz az olajtermelés.