Biogázerőművet épít a börtön

Vágólapra másolva!
Kétmilliárd forintból még ebben az évben biogázerőművet épít a Pálhalmai Agrospeciál Kft., a pálhalmai börtön nyolcszáz lakóját foglalkoztató állami cég. A beruházás legalább kétszázötven dolgozó munkahelyét védi meg - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A jövő év elején megkezdheti működését a Pálhalmai Agrospeciál Kft. mintegy kétmilliárd forintba kerülő új biogázerőműve. A beruházás eredményeként az eddig is sikeresen működő cég akár hatvan százalékkal is növelheti a nyereségét - közölte érdeklődésünkre Kovács Tamás bv-ezredes, a vállalkozás ügyvezetője. A projekt nem csak gazdasági célokat szolgál: a bioerőmű segítségével a termelés során keletkező mezőgazdasági hulladék kezelése a jövőben a legszigorúbb környezetvédelmi előírások betartásával történhet majd.

Magyarországon jelenleg 12 olyan állami tulajdonú gazdasági vállalkozás - négy mezőgazdasági és nyolc ipari cég - működik büntetés-végrehajtási intézmények mellett, amelyek jórészt fogvatartottakat alkalmaznak. Ezek közül a dolgozói létszám és az éves árbevétel alapján is a pálhalmai vállalkozás a legnagyobb: a társaság 1140 embernek ad munkát, közülük nyolcszázan a pálhalmai börtön elítéltjei közül kerülnek ki. A kft.alapvetően mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, de kínál mosodai szolgáltatásokat is, valamint acélszerkezet-gyártáshoz és elektronikai hulladékok bontásához kapcsolódó bérmunkát is végez.

A cég évente 16-17 ezer tonna terményt takarítunk be, és hétszáz tehénből álló szarvasmarha-állománya után évente több mint ötmillió liter tejet, sertéstenyésztési ágazatából pedig mintegy 16-17 ezer hízót értékesítünk. Az éves árbevétele 2,1-2,3 milliárd forint között mozog, tavalyi nyeresége elérte a százötvenmilliót. A kft. a nyereséget kizárólag fejlesztésekre fordítja, amelyeknek eredményeként ma már az Európai Unióban is versenyképes infrastrukturális háttérrel rendelkezik.

Kovács Tamás elmondta: a biomasszaüzem megépítését az évi kilencvenezer tonna mezőgazdasági hulladéknak a korszerű, a környezetvédelmi előírásokat is kielégítő ártalmatlanítása tette szükségessé. Az új létesítmény kapacitása akkora lesz, hogy a cég földjein energiatermelő alapanyagként kukoricát is fognak termeszteni, sőt külső vállalkozásoktól úgynevezett ártalmatlanítási díj fejében élelmiszeripari hulladékot és melegkonyhai ételmaradékot vesznek majd át.

Kovács Tamás szerint a beruházás legalább 250 dolgozó munkahelyét védi meg, mivel a cégnél csak az új létesítmény segítségével tartható fenn hoszszú távon az állattenyésztés.Várakozások szerint az erőmű annyi villamos energiát termel majd, ami öt-hatezer háztartás éves energiaellátását fedezi, és a melléktermékként keletkező hőre új fejlesztéseket, például melegházak, hűtőházak felépítését lehet alapozni.

A projekt költségeinek felét európai uniós támogatásból teremtik elő, a 150 millió forintos önrész mellett pedig a hiányzó összeget bankhitelből fedezik. A hitelező pénzintézetet egy tendereljárás keretében választották ki: megversenyeztettek hat bankot, és végül azzal kötöttek szerződést, amelyik a legkedvezőbb feltételeket kínálta számukra. A számítások szerint egyébként a kétmilliárdos fejlesztés hét-nyolc év alatt térülhet meg.