Focirészvényt csak szurkolóknak ajánlanak

Vágólapra másolva!
Nem nagy üzlet fociklubok részvényeibe fektetni a profi intézményi befektetők véleménye szerint. Ez inkább csak a szurkolóknak való - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az idei futball-világbajnokság vélhetően lázba hozza a szurkolók millióit, s lökést adhat a sportszergyártók üzletének is, az intézményi befektetők azonban óvatosak a fociklubok részvényeivel kapcsolatban. Az intézményi befektetők hajlandóak pozíciókat felépíteni az Adidasban és a Pumában, ugyanakkor óvakodnak a kluboktól, s a szurkolókra hagyják, hogy támogassák azokat. Szakértők szerint a világbajnokság nem éleszti újra a klubrészvényeket, mert tevékenységük kiszámíthatatlan, s túl sok múlik azon, megnyernek-e egy meccset vagy sem.

Achim Schaecker, a Credit Suisse egyik frankfurti ügyvezetője szerint a befektetők megjósolható cash flow-ra, összehasonlítható növekedési lehetőségekre vágynak, a futballra azonban túlságosan nagy hatással vannak az érzelmek. Az egyetlen igazán sikeres focirészvény a Manchester Unitedé volt, ezt azonban tavaly kivezették, amikor Malcolm Glazer, az amerikai iparmágnás megvásárolta a klubot. Schaecker egyelőre nem lát olyan jeleket, hogy sikeres fociklub-bevezetések közelednének.

Az európai futballklubok évek óta küzdenek azzal, hogy a befektetők számára legalább annyira érdekesek legyenek, mint szurkolóik szemében. Még az olyan neves klubok részvényei is kibocsátási áruk alatt forognak a piacon, mint az Ajax, a Juventus vagy a Lazio. Marc Bubeck, a HVB alapkezelője szerint a szektor túl kicsi ahhoz, hogy ebbe fektessenek.

A futballklubok részvényei meglehetősen széles árazási sávban forognak, s általában igen volatilisek. Az árazásuk is meglehetősen széles sávban szóródik, az angol Southampton 347, a dán Brönby 13-szorosát éri nyereségének az idei előrejelzések szerint.

A szektor állatorvosi lovaként a Borussia Dortmund esetét hozzák fel a szakemberek. A német klub részvényeit a 2000-es Európa-bajnokság után vezették be a tőzsdére, 11 eurós árfolyamon, ma papírjai alig 2,3 eurót érnek. A Dortmund kizárólag drága játékosok megvásárlásába ölte pénzét, ahelyett, hogy kissé diverzifikálta volna tevékenységét - mondta Peter Thil Hasler, a HVB elemzője. Millió eurókat költöttek sztárjátékosok megvásárlásába, remélve, hogy majd a Manchesterrel vagy a Real Madriddal kell összemérniük erejüket. A csapat azonban nem jutott be 2003-ban a Bajnokok Ligájába a keletnémet Cottbus elleni váratlan vereség után. Ezt követően a remélt reklámbevételek jelentős részétől elesett a csapat, s egyre növekvő adósságot halmozott fel. Hasler szerint később ugyan jó lépés volt a menedzsmenttől a stadion visszavásárlása és a játékosok költségeinek csökkentése, ez azonban későn jött és kevésnek bizonyult.

Achim Shaecker szerint a foci terén ma már csak az eszközhátterű értékpapírok érdeklik a tőkepiacot, néhány német futballklub például nemrég eladta, majd visszalízingelte stadionját.