Útdíjat vezethetnek be a fővárosban

Vágólapra másolva!
Már megvannak a tervek, amelyek szerint útdíjat szednének, illetve bizonyos főútvonalakat egy sávval szűkítenének a gépjárművek kiszorítása és a környezetvédelem szempontjainak érvényesítésére Budapesten.
Vágólapra másolva!

A főpolgármesteri kabinet a minap bólintott rá az előterjesztésre, amely szerint néhány éven belül útdíjat kell majd fizetni a fővárosban. Az elképzelés csak akkor valósulhat meg, ha az előfeltételek teljesülnek: az M0-s körgyűrű "bezáródik", és megépül a tervezett két Duna-híd - tájékoztatta a Világgazdaságot a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya.

Mielőtt bevezetné a főváros az útdíjat, indokolt lenne a szolgáltatást fejleszteni, például kibővíteni a P+R parkolási rendszert, az elővárosi vasutat és a belvárosi tömegközlekedést minőségi értelemben is lényegesen javítani - nyilatkozta Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője.

Az útdíjat bevétel-optimalizálási szempontból is figyelembe kell venni, hiszen például a 2007 végével megszűnő iparűzési adó miatt kieső bevétel egy részét, elméletileg pótolhatná - tette hozzá a Fidesz Budapest-programjának kidolgozója.

Egyetért a törekvésekkel Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet kutatója, aki szerint Budapestnek rendkívül rosszak a közlekedési adottságai. Ám, csak akkor szabad bevezetni az íróasztalnál kitalált ötleteket, ha a feltételeket is megteremtik hozzá.