Gaskó szerint sztrájkjogot korlátoz a Mol

Vágólapra másolva!
Bírósághoz fordul a Liga Szakszervezetek a sztrájkjog korlátozása és elvonása miatt - közölte az MTI-vel Gaskó István, a szakszervezet elnöke.
Vágólapra másolva!

Gaskó István azt kifogásolja, hogy nem engedték be Mol és az egyik szakszervezete között folyó egyeztetésre, amely arról szólt, hogy miként lehet biztonságosan működtetni a cég egyik telepét egy meghirdetett sztrájk ideje alatt és az üzem területét fegyveres őrök vigyázzák. A szakszervezet elnöke szerint a vállalat egy kiadvánnyal is megpróbálja megfélemlíteni a dolgozókat.

Ferenczi Szabolcs, a Mol társasági kommunikációs igazgatója közölte: a biztonságról szóló belső tanácskozáson, ahol bennfentes információk is elhangzanak, nem vesznek részt külsősök, így Gaskó István sem. A kommunikációs igazgató elmondta: mivel az üzem nemzetbiztonsági szempontból kiemeltnek számít, ezért mindig is fegyveres őrök vigyázzák a rendet.

Gaskó István szerint a Mol egy kiadványában egyebek mellett azt írja, hogy minden vezetőnek és munkavállalónak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a folyamatos termelés és termékkiszállítás fennmaradjon. Úgy vélte, ez alkalmas arra, hogy megfélemlítse a dolgozókat, amennyiben részt vesznek a sztrájkban.

Ferenczi Szabolcs elmondta, hogy a finomító igazgatója adott ki egy levelet, amelyben a törvényi előírásoknak megfelelően kéri a dolgozóktól, hogy előre jelezzék, hányan vesznek részt a sztrájkban a biztonságos működés érdekében. A levél nem vonja kétségbe a sztrájkjogot, arra azonban felhívja a figyelmet, hogy szükséges az együttműködés a vezttel.

A Mol Rt. Olajipari Szakszervezet pénteken jelentette be, hogy a Mol Nyrt-vel folytatott sikertelen egyeztetések után, a munkavállalók érdekeinek érvényesítése érdekében általános sztrájkot hirdet a Mol százhalombattai és tiszaújvárosi telephelyein. A szakszervezet a sztrájk időtartamának 72 órát szabott ki, kezdetét 2006. május 23-án, kedden 06.00 órára jelölte meg.

A Mol Rt. Olajipari Szakszervezet szerint a 2006. február 10-én, a munkáltatónak átadott követeléseiben megfogalmazottak nem teljesültek, ezért 2006. május 10-én sztrájkbizottság megalakításáról döntött. A szakszervezet a sztrájk előtti egyeztető tárgyalásai nem vezettek eredményre, így a szakszervezet a sztrájk összehívásáról döntött.

A szakszervezet azt követeli, hogy a 2006. évi alapbérfejlesztés mértéke 7 százalék legyen, 2006-tól a Mol Rt. előző évi adózott nyereségének legalább 1 százalékát fordítsa a munkavállalók bérének felzárkóztatására. Követeléseik között szerepel az is, hogy a Mol Rt. vezessen be nyereségérdekeltségi rendszert a munkavállalók részére is, valamint az, hogy a nem vezető beosztású munkavállalók között kerüljön kiosztásra a Mol Rt. előző évi adózott nyereségének 1 százaléka.

Követelik azt is, hogy ha a munkaviszony a munkáltató rendes felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg, a munkavállalókat hűségjutalom címén, minden, a Mol csoportnál, vagy jogelődeinél eltöltött év után, 5 darab Mol részvény értékének megfelelő összegű juttatás illesse meg.

A szakszervezet azt kéri továbbá, hogy a Mol Rt. vállaljon középtávú kötelezettséget az EU tagállamok átlag színvonalának elérésére a bér és a foglalkoztatás területén.