Megrázta a forintot az S&P-leminősítés

Vágólapra másolva!
Megérezte a forint, hogy a Standard and Poor's leminősítette Magyarország adósbesorolását. A forintpiacon délután kettőig nyugalom volt, azonban a kedvezőtlen hírek hatására azonnal támadás indult a magyar valuta ellen. Fél négykor már 272,10/20 forinton kereskedtek az euróval, szemben a nyitó 269 forinttal.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délután két óráig nyugalom és kissé erősödő forint jellemezte a bankközi devizakereskedést, arra a hírre azonban, hogy a Standard and Poor's rontott az ország adósbesorolásán, jelentősen gyengült a forint. Fél négy körül az euróval 272,10/20 forinton kereskedtek, szemben a reggeli 269,60/80 forinttal, illetve a szerdai 270,00/20-as árfolyammal. A nap folyamán 269,0 és 272,40 forint között változott az euró jegyzése. A forint 73 bázisponttal 3,62 százalékra gyengült a szerdai árfolyamhoz képest a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A piacot csak a S&P lépésének időzítése lepte meg, a figyelmeztetésre a strukturális kormányzati reformok késlekedése miatt tulajdonképpen már számítottak. Amerikai bankok részéről ráadásul felmerült a bennfentes kereskedés gyanúja is, vagyis az, hogy leminősítés híre a bejelentés előtt kiszivároghatott. Veres János pénzügyminiszter kommentárja rövid időre vissza fordította a forint gyengülését, de ez a hatás nem maradt tartós. A pénzügyminiszter úgy vélte, hogy a visszaminősítés csak a múltat tükrözi.

A dollárt délután 215,30/40 forinton jegyezték, mintegy másfél forinttal a szerdai 213,75/85 forint felett. Az állampapír-piacon is heves eladási hullám indult el délután, a hozamszintek minden lejáraton 20-30 bázisponttal emelkedtek. A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat 10 bázisponttal 5,30 százalékra emelkedett, a hosszabb lejáratok határidős kamatai 3 hónapra 50 bázispontos, 9 hónapra pedig 100 bázispontos kamatemelési várakozásokat tükröznek.

Kissé erősebben nyitott a forint a bankközinhttp://www.klikkbank.hu/befektetes/20060615kisse.htmlErősödött a forint a bankközinhttp://www.klikkbank.hu/befektetes/20060614erosodott.htmlKicsit erősödött a forinthttp://www.klikkbank.hu/befektetes/20060614kicsit.html