A Telekom vezette az erősödést a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 19 171,03 ponton zárt scütörtökön, 2,82 százalékos emelkedés után. A forgalomban a Magyar Telekom papírjai szerepeltek a legjobban. Elemzők szerint a régióra jellemző pozitív hangulat erősíti a BUX-ot.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,72 pontos emelkedéssel, 19 717,03 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,82 százalékos erősödés. A 29 milliárd forintos forgalomban az OTP kivételével valamennyi vezető részvény ára emelkedett.

Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője a BUX erősödését a kedvező nemzetközi hangulattal indokolta. A Magyar Telekom kiugróan jó teljesítményében nagy szerepe volt egy, a vállalatról megjelent pozitív elemzésnek, a Citigroup jelentősen megemelte a Magyar Telekom célárfolyamát - mondta Juhász Richárd.

Az üzletkötő hangsúlyozta, hogy az egész régióra jellemző pozitív hangulatnak köszönhetően a BUX a már rég nem látott 20.000 pont felett is járt, és bár zárásra a napi csúcshoz képest mintegy 300 pontot csökkent, a 2,82 százalékos erősödés "így is szép teljesítmény".

Az emelkedésből csak az OTP papírjai maradtak ki, a banki részvények hetek óta a piac leggyengébb papírjaként az esésből jelentősen, az emelkedésből csak kis mértékben veszik ki részüket - fűzte hozzá az üzletkötő, és megemlítette, hogy a kisrészvényesek jelentős száma egyben a gyors emelkedés gátja is. Juhász Richárd a BUX pénteki alakulását a nemzetközi tőzsdék hangulatától tette függővé.

A Mol 8 milliárdos forgalomban 785 forinttal, 3,92 százalékkal 20.800 forintra erősödött. Az OTP papírok ára 0,87 százalékkal 49 forinttal volt alacsonyabb mint az előző kereskedési napon. A papír 5.590 forinton zárt, forgalma 6 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 4,73 százalékkal, 1.695 forinttal erősödött, a kereskedést a cég papírjai 37.495 forinton zárták, forgalmuk 5 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 6,88 százalékkal, 54 forinttal erősödött, 839 forinton zárt, 8 milliárd forintos forgalom mellett. A BUMIX 0,14 százalékkal, 2,70 ponttal emelkedett, 1.872,12 ponton zárt.