Ismét rekordot döntött az olaj ára

Vágólapra másolva!
A nyersolaj árfolyama új történelmi rekordot ért el a pénteki kereskedésben. A felfutást a nagy amerikai fogyasztók megnövekedett kereslete okozta. Délben az amerikai nyersolajért hordónként 75,42 dollárt fizettek, ez 2 centtel több az eddigi rekordnál.
Vágólapra másolva!

Az olajár történelmi rekordja után ismét az üzemanyagárak emelkedésére lehet számítani.

A múlt hét közepén történt emelés után, utoljára szerdán nőttek az üzemanyagárak. A Mol bruttó 8 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, míg a gázolaj bruttó 7 forinttal lett drágább literenként.

Az emelést követően a kutaknál 300 forint fölötti átlagos benzinár és 290 forint körüli gázolajár alakult ki, de az egyes üzemanyag-állomások árai között 10-15 forintnál nagyobb különbséget is tapasztalhatnak az autósok.

Az időszakos tényezők - a nyáron hagyományosan nő a kereslet az üzemanyagok iránt -, a forint gyengülése is árfelhajtó hatású.

A nyersolaj barrelenkénti ára még idén meghaladhatja a 100 dollárt - nyilatkozta az AFP-nek egy londoni elemző az Investectől -, ha az észak-koreai és az iráni politikai feszültség továbbra is fennmarad, esetleg fokozódik, és ha az észak-amerikai hurrikánszezon a tavalyihoz hasonló károkat okoz az USA finomítóiban. Emellett az olajpiacon sok spekuláns is tevékenykedik - vélik az elemzők.

[origo]/MTI