Balatoni vállalkozók ellenkampánya

Vágólapra másolva!
Hetven óriásplakátot tettek ki a balatoni vállalkozók a magyar autópályák mentén, hogy felhívják a tengerpartra utazók figyelmét arra, hogy a Balatonnál is elérhetőek azok a szolgáltatások, amelyeket egyébként a tengerparton keresnek a magyarok - közölte a Mi Balatonunk Közhasznú Társaság.
Vágólapra másolva!

A határátkelőhelyekre is kitett plakátok hatására várhatóan nem fordulnak majd vissza a nyaralni vágyók, ám az egyesület közleménye szerint a kampány arra alkalmas lehet, hogy "néhányan elgondolkodjanak azon, érdemes-e több száz kilométert utazni vagy sem".

Az egyesület kampánya elsősorban a családos középrétegeket szólítja meg. A balatoni vállalkozók ezzel a plakáttal azt is szeretnék bizonyítani, hogy az elmúlt hetekben megjelent balatoni hirdetések mellett más célcsoportokat is el lehet érni, nemcsak a tizenéveseket.

Korábban ugyanez az egyesület arra bírta rá a balatoni vállalkozókat, hogy közösen igyanak a tó vízéből, ezzel bizonyítva azt, hogy a Balaton tisztasága nem lehet a fejlesztések gátja.

A kampányt a Magyar Turizmus Rt. is támogatta.