A gazdálkodók 506 milliárd forintot kapnak

Vágólapra másolva!
A gazdálkodóknak járó, összesen 506,1 milliárd forint támogatást az agrárkormányzat az idén is időben és pontosan kifizeti. Ebből több mint 305 milliárdot már át is utaltak - jelentette be Herbály Imre, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A 2005-ös területalapú támogatást teljes mértékben kifizették már. A 326 jogvitás kérelem 15-20 százaléka várhatóan bíróságon dől el. A nemzeti vidékfejlesztési terven (NVT) belül az agrár-környezetgazdálkodási támogatások folyósítását a kifizetési kérelmek hatalmas, 23 ezret meghaladó száma ellenére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 31-én megkezdte.

Az MVH 9,1 milliárd forint támogatást utalt át a Magyar Államkincstáron keresztül több mint 7500 kedvezményezettnek. A körbe azok kerültek, akik februárban helyesen töltötték ki a kérelmüket, így hiánypótlásra nem volt szükség. A kifizetések augusztusban folytatódnak.

A SAPARD-kifizetésekkel kapcsolatban a kötelezettségvállalás 63 258 millió forint volt, ebből 54 686 milliót már kifizettek - 2003-ban 1477, 2004-ben 14 407, 2005-ben 30 197, 2006-ban pedig 8605 milliót -, ez 86 százalékos kifizetési arány. A SAPARD-ban november végéig kell az uniós pénzeket elkölteni. Az AVOP kifizetésekkel kapcsolatban a 2004-2006-os keret 105 238 millió forint, összesen 6924 pályázat érkezett be, közülük 2647 kifizetése megtörtént, 44 813 millió forint értékben.