Nőtt a napilapok példányszáma

Vágólapra másolva!
Valamivel több napilap fogyott Magyarországon a második negyedévben, mint az elsőben. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség jelentése szerint az eladott lapok száma negyedévről-negyedévre hullámzik; most éppen emelkedett.
Vágólapra másolva!

Igencsak változatos képet mutatnak az idei második negyedévben értékesített nyomtatott sajtótermékek eladási adatai a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség gyorsjelentésében - írta a Napi Gazdaság.

Az országos terjesztésű napilapok közül a Blikk változatlanul piacvezető (247 ezer példány), még úgy is, hogy a tavalyi második negyedévi eladásokhoz képest, 2006 első három hónapjában csaknem 3,6 százalékkal visszaesett, ám az idei tavaszi hónapokban mintegy harmadával javított a visszaeséshez képest. A közéleti napilapok közül a Népszabadság piacvezető maradt (152 ezer példány) annak ellenére, hogy 2005 második negyedévéhez képest az átlageladások süllyedtek, viszont az idei első három hónaphoz viszonyítva, a napi átlageladás egy százalékkal növekedett.

A leglátványosabb a Színes Bulvár Lap gyarapodása, hiszen az elmúlt év tavaszi hónapjaiban a mintegy 38,8 ezres átlagértékesítés az idén, az első negyedévben 61,1 ezerre nőtt, s erre a második negyedévben mintegy 4,4 százalékkal ráerősített. A legtöbbet eladott országos napilapok közé tartozik jelenleg 84 ezres példányszámával a Nemzeti Sport és a csaknem 71,5 ezres Magyar Nemzet.

A hetilapok közül a HVG az elmúlt mintegy másfél-két évvel ezelőtti, tíz százalék körüli visszaeséséhez képest - mind a tavalyi második, mind az idei első negyedévhez viszonyítva - több mint másfél százalékkal javított az eladásain, ami 2006 második negyedévében meghaladta a 92,7 ezret. A politikai hetilapok közül különösen a Heti Válasz javított a helyzetén, hiszen az egy évvel ezelőtti 16,5 ezerhez képest az idén, a tavaszi hónapokban 22,2 ezer a heti összértékesítés. A Figyelő gazdasági hetilap - mind a két bázisidőszakhoz képest - javuló tendenciát mutat, főleg ha az idei második negyedévet az egy évvel korábbihoz viszonyítjuk, hiszen a mostani csaknem 14,7 ezres heti átlagértékesítés mintegy 7,3 százalékos növekedést jelez.

Kilengések jellemzik a szórakoztató és életmódmagazinokat: míg például a Best és a Joy eladásai folyamatosan növekedtek, az FHM, a Glamour, a Hölgyvilág, a Shape előbb csökkent, majd az idén nőtt, addig ez a Playboynál, a piacvezető Storynál, a Sorrynál éppen fordított a kép.