Július végéig 78,3 milliárd forint eva-bevétel

Vágólapra másolva!
Az egyéni vállalkozók és társas vállalkozások júliusban 24 milliárd forintot, az év első hét hónapjában összesen 78,3 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizettek be - közölte júliusi államháztartási jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Tavaly júliusban az eva körbe tartozók 21,6 milliárd forintot utaltak át a költségvetésnek, 2005 első hét hónapjában a befizetett eva összege 66,2 milliárd forint volt.

Erre az évre a Pénzügyminisztérium 107 milliárd forint eva bevételt tervezett.

Az elfogadott adótörvények szerint az utolsó negyedévi eva bevételek után 25 százalékos lesz az adó mértéke, de az októberben esedékes III. negyedév utáni befizetéskor még 15 százalék az adókulcs.

Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, tavaly 91,4 milliárd folyt be a költségvetésbe eva formájában.

Azok az egyéni és társas vállalkozók, illetve vállalkozások tartozhatnak az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot.