Kommunista sejt a kínai Wal-Martban

Vágólapra másolva!
Alapszervezetet alakított a Wal-Mart kiskereskedelmi óriásvállalat kínai leányvállalatában a Kínai Kommunista Párt. Így a globális kapitalizmus egyik szimbólumának számító üzlet dolgozói számára hozzáférhetővé válik a párttagság.
Vágólapra másolva!

A Senjang városában található Wal-Mart üzlet munkavállalói augusztus elején alapították meg a Kommunista Párt egy alapszervezetét, adta hírül az állami média. A párt történetében először erősítette meg jelenlétét az amerikai vállalat kínai ágazatában, írja a BBC News.

A Wal-Mart eddig az egész világon ellenállt azoknak a javaslatoknak, hogy dolgozói szakszervezetbe tömörüljenek. Azonban a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata nemrég az összes kínai üzletében engedélyezte alkalmazottai számára szakszervezetek alakítását.

Hu Csin-tao, kínai elnök örömmel fogadta a párt által ellenőrzött szakszervezetek létesítését a Wal-Mart üzletekben. Ez a lépés része az egyre erősödő törekvéseknek, hogy a Kínában működő külföldi tulajdonban lévő cégekben szakszervezetek alakuljanak. A kommunista párt a 80-as években kezdte bevezetni piaci reformjait, majd hivatalosan 2002-ben nyitotta meg sorait kapitalista tagok számára.

Legalább 17 Wal-Mart üzletben alapítottak szakszervezetet július óta az alkalmazottak a hírek szerint. A Wal-Mart jelenleg 60 üzletet üzemeltet több mint 30 kínai városban. Az országban körülbelül 30 000 főt foglalkoztató cég a további kínai terjeszkedést tervezi.