Vitára kész a konvergenciaprogram

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a kormány a konvergenciaprogram vitaanyagának végleges változatát, amelyet a jövő héten bocsátanak társadalmi vitára. A pénteken délután nyilvánosságra hozott anyag egy kicsit visszafogottabbnak vázolta az államadósság növekedését, azonban a főbb keretszámok megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozottakkal. A konvergenciafolyamat két legnehezebb éve továbbra is 2007-2008 lesz.
Vágólapra másolva!

Pénteken délután felkerült a Pénzügyminisztérium honlapjára a kormány végleges konvergenciaterv-javaslata, amelyet hivatalosan hátfőn vitatnak majd meg az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal. A programban található makroadatok lényegében megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bemutatott változattal, lényegesebb eltérés csak az államadóssági adatok közt van.

A programban lévő adatok alapján - ahogy azt Veres János pénzügyminiszter a mai napon már elmondta - legkorábban 2007-2009 között kezdheti el az ország az euró bevezetéséhez szükséges ERM II átváltási mechanizmust, és legkorábban 2011-2013 között cserélhetjük le a forintot a közös valutára.

A gazdasági növekedésben, illetve a GDP alakulásában meghatározó belföldi kereslet 2007-2008-ban alig változik: jövőre 0,2 százalékos visszaesés, 2008-ban 0,5 százalékos emelkedés várható a tervezet szerint.

Ezen belül a háztartások fogyasztása a program szerint jövőre 0,9 százalékkal csökken, 2008-ban szinten marad, és csak 2009-ben emelkedik 1,5 százalékkal. A közösségi fogyasztás 2007-ben 1,7 százalékkal, 2008-ban pedig 4,6 százalékkal marad el a bázisév adatától, 2009-ben már 1,1 százalékos növekedés várható.

A beruházások növekedésében jövőre 2,1 százalékos, 2008-ban 3,7 százalékos, 2009-ben 7,0 százalékos ütemet prognosztizál a kormány.

Az alacsonyabb belföldi kereslet a vállalatokat expanzív exportpolitikára ösztönzi, így a korábbi éveket jellemző 10 százalék körüli exportnövekedés tartós maradhat. Ugyanakkor a gazdaság import felhasználása a belső kereslet lassulásának köszönhetően az exporténál jóval alacsonyabb ütemben növekszik, jövőre 8,5 százalékkal, 2008-ban 8 százalékkal - áll a konvergenciaprogram vitaanyagában.

Makro adatok

2006

2007

2009

2009

2010

2011

Államháztartási hiány GDP arányban

10,1

6,8

4,3

3,2

2,7

2,2

Államadósság, GDP arányosan

68,5

71,3

72,3

70,4

Infláció

3,5

6,2

4,3

3,2

2,7

2,2

GDP-növekedés

3,6

2,2

2,6

4,1

4,2-4,5

4,5



Javul az államháztartás egyensúlya, de nő az infláció

A pénteken délután nyilvánosságra hozott vitaanyag megjegyzi, hogy az egyensúly helyreállítását célzó intézkedések hatására 2007-ben 6,2 százalékra nő az infláció mértéke, ám 2008-ra ismét közel kerülhet (3,3 százalék körül alakul) a középtávú célhoz.

Hozzáteszi, hogy a célt a jegybank és a kormány az ERM II árfolyamrendszerbe belépéskor - amennyiben az inflációs kritérium teljesítése azt szükségessé teszi - felülvizsgálja.

Az ERM II-be való belépés szükséges előfeltételének nevezik a vitaanyagban a költségvetési politika hitelességének helyreállítását, amit az árfolyamingadozás jelentős mérséklődése, valamint a forint- és devizahozamok közötti különbözet tartós mérséklődése jelez.