A használókra hárítanák az útdíjat

Vágólapra másolva!
A gazdasági tárca tervezetét, miszerint fizetőssé tennék több mint 50 főút használatát a nagyobb teherautók számára, a szállítók fanyalogva fogadták. A használattal arányos díjfizetés azonban méltányos megoldás lenne a szakértők szerint, erre viszont még várni kell.
Vágólapra másolva!

Több mint 50 főútvonal használatáért kéne fizetniük a 7,5 tonnát meghaladó tömegű teherautóknak a gazdasági tárca (GKM) kidolgozás alatt álló tervezete szerint. A változáshoz törvénymódosítás szükséges, ha ez megtörténik, a tranzitútnak minősített utakat csak sztrádamatricával vehetnék igénybe a kamionok. Hosszabb távon a cél használatarányos díjfizetési rendszer kialakítása, ám ehhez előbb meg kell teremteni az elektronikus útdíjrendszer (ED) feltételeit a néhány ezer kilométer érintett útszakaszon. A használat alapján fizetendő díjrendszert méltányos megoldásnak nevezték az [origo] által megkérdezett szakemberek, az ED kiépítése azonban még másfél-két évbe telhet.

A tranzitutak fizetőssé tételének terve egyelőre csak munkaanyag formájában létezik, ezért a változás időpontja és pontos részletei nincsenek kidolgozva. A valószínűleg forgalom alapján kijelölt tranzitutak fizetőssé tétele állami pluszbevétellel járna, de nem kizárólag ez motiválná a döntést. Az autópályákat elkerülő útvonalak tehermentesítése szintén fontos szempont lehet, ugyanis jelenleg sok fuvaros a sztrádák helyett inkább a lassabb, de díjmentes főútvonalakat használja. Ez pedig nemcsak az érintett települések lakóinak okoz bosszúságot, de a fokozottan amortizált tranzitutak karbantartása is nagyobb kiadásokkal jár. Ezen kívül az országon áthaladó külföldi teherforgalom sem részesül kellőképp az utak fenntartásának terheiből, ezen is változtatna a gazdasági tárca - tudtuk meg Ábrahám Gergelytől, a GKM szóvivőjétől.

Az autópályák díjait a nagyobb, nemzetközi szállítmányozási cégek könnyedén kifizetik, de kisebb belföldi cégek nem mindig tudják beépíteni az áraikba. A világon egyébként mindenütt törekednek az elkerülő utak tehermentesítésére, de egyelőre csak Svájcban kell fizetni valamennyi főút használatáért, méghozzá a használattal arányosan - tudtuk meg a Közlekedéstudományi Intézettől (KTI). Ez logikus és jó megoldás lenne Magyarországon is, de egy stabil, megbízható, használatarányos rendszerhez komoly technikai hátteret kell kiépíteni, amire még várni kell. Az elektronikus útdíjrendszert először a nagy, európai tranzitfolyosókon fogják bevezetni.

Az ellenőrizhető használattal arányosan fizetendő útdíj méltányos megoldás lenne - nyilatkozta Hinfner Miklós, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára az [origo]-nak. Hogy mekkora konkrét terheket rakna a fuvarozókra, azt nehéz lenne megjósolni. Ha sikerülne az autópályákra terelni az eddig más utakon bonyolódó teherforgalmat, az mindenképp gyorsabb, környezetbarátabb, biztonságosabb megoldás lenne.

Fotó: Fábián Évi
Falják az utat

Az is előfordulhat azonban, hogy egyúttal ezzel ellentétes irányú változást is generálna. A teherszállításban ugyanis nagy a verseny, vagyis az eddig kerülőket használó cégeknek két választása lehet. Vagy megpróbálják a fogyasztókra hárítani a többletköltséget, vagy újabb mellékutakat keresnek, még ha ez esetleg további időveszteséggel is járna. Ez pedig ronthatja egyrészt a kisebb szereplők versenyképességét, másrészt a közlekedésbizonságot is, valamint érdekellentéthez vezethet a nyugalmukat féltő önkormányzatok között.

A belföldi fuvarozók jelenleg a matricás rendszert sem tudják kihasználni teljes egészében, hiszen a külföldiek tranzitútvonalaihoz képest ugyanazért a matricáért kevesebb szolgáltatást kapnak. Ez is a használat-arányos díjrendszer létjogosultságát erősíti. Persze, ezáltal az úgynevezett periférikus országok járnának rosszabbul, ezért ezek ellenzik is az ilyesfajta fejlesztéseket.